Húszmilliót kért, börtönt kapott a dögei polgármester

Börtönbüntetésre ítélték első fokon a vesztegetéssel vádolt dögei polgármestert. Vincze Ferenc állítólag húszmilliót kért a helyi iskola felújítási munkáit elvégezni kívánó kivitelező cégtől.

Nem jogerősen három év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte a vesztegetéssel vádolt Vincze Ferenc Tibor dögei polgármestert kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.

A vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettében bűnösnek talált független önkormányzati vezetőt mellékbüntetésként 1 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától az első fokon eljáró bíróság.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és ügyvédje - megalapozatlanságra hivatkozva - felmentésért fellebbezett.

A 2006-ban kipattant dögei iskolaügyben a helyi általános iskola 233 millió forint értékű beruházása kapcsán a polgármester 20 millió forintot kért a Popovics és Társa Kft. ügyvezetőjétől a kivitelezés elnyeréséért, illetve  hogy "rendben menjenek a dolgok" az építkezés során. A cégvezető titokban rögzítette az erről szóló telefonbeszélgetést, amely során a polgármester arra is figyelmeztette őt, hogy az összegnek csak egy része, nyolc millió forint van "letudva", a fennmaradó pénzt pedig követelte a vállalkozótól. Vincze Ferenc Tibor a beszélgetésben utalt arra: társai biztosítékot akarnak, mert ha a fennmaradó összeget nem kapják meg, a képviselő-testület elé viszik az ügyet. Ez utóbbi esetben - a szerződés szerint - a kft. súlyos kötbért fizethetett volna.

Az ügy 2007 októberében került a nyilvánosság elé, majd nyomozás indult, amely ügyészségi vádemeléssel végződött. A vállalkozás egyébként tönkrement, a dögei beruházást pedig más cég fejezte be.

A bíróság a vádirattal egyezően állapította meg a tényállást. A tanácsvezető bíró az ítélet indokolásában kitért arra, hogy nem szokványos büntetőügyről van szó, mivel az eljárást a média által nyilvánosságra hozott hangfelvétel indította el. Mint hozzátette, sajátos helyzetben volt a bíróság, miután az ügy másik vádlottja, a vesztegetésről közvetett információval rendelkező építési vállalkozó időközben elhunyt.

A döntő, s egyben az elsődleges bizonyíték a bíróság számára az a diktafonon rögzített hangfelvétel volt, amelyen a hangszakértői vélemény szerint a polgármester hangja hallható, s amelyet Vincze Ferenc Tibor korábbi állításával ellentétben nem manipuláltak - hangzott el a tárgyaláson. A iskolaberuházással kapcsolatos szerződések átvizsgálásakor egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a vállalkozó cége likviditási nehézségekkel küzdött, s elszámolási vitába keveredett az önkormányzattal, mivel az nem fizette ki a harmadik részszámla összegét a cégnek.

A bíróság az ítéletben súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy nagyon elszaporodtak a hasonló, társadalomra káros hatású bűncselekmények, míg enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett. A per a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.