Állami cégvezetők milliós prémiumai: állítás és cáfolatok

A Blikk állami cégek vezetőinek prémiumaiból szemezget. Az MFB viszont azt állítja, hogy a vezérigazgatója egyetlen forint jutalmat sem kapott.

Az állami vállalatok internetes oldalán közzéteszik az igazgatók fizetési adatait. Ezekből kiderül, hogy munkaszerződésük szerint egész éves fizetésük 40-80 százalékával megegyező prémiumot kapnak. Mivel a cégvezetők havonta milliókat keresnek, éves prémiumuk a 20 millió forintot is meghaladhatja – írja a Blikk.

A lap szerint a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Baranyay László a csúcstartó: havi 2 millió forintos fizetése mellett 23 milliót kap. Éves bérének, azaz 24 millió forintnak a 80 százaléka, vagyis 19,2 millió forint prémiumként jár neki. Egyéb juttatásként még 4 millió forintot kap a fizetésén felül.

Január 4-én viszont az ügyben közleményt adott ki a Magyar Fejlesztési Bank, és már a címben közlik álláspontjukat: "hazudott a Blikk". A napilap újságírójának érdeklődésére az MFB a közlemény szerint 2011. december 27-én hivatalos levélben is tudatta a szerkesztőséggel: Baranyay László elnök-vezérigazgató egyetlen forint jutalmat sem kapott. Tekintve, hogy a Blikk tudatos hazugságát számos más médium is átvette, az MFB ezúton is közli: Baranyay László elnök-vezérigazgató 2011-ben nem kapott jutalmat.

"Minden létező sajtós és általános emberi erkölcsi norma ilyen mértékű semmibe vétele ellen csak a nyilvánosság erejével lehet föllépni" - írja az MFB, és kéri a hírt átvevő médiumokat, hogy igazítsák helyre a hazugságot.

19,2 millió forintot vehet fel Szarvas Ferenc, a MÁV és Geszti László, a Magyar Posta vezérigazgatója - írta a Blikk. Utóbbi vállalat az MTI-n keresztül cáfolta az információt. A Magyar Posta Zrt. szóvivője szerint valótlanul állította egy napilap kedden, hogy Geszti László, a Magyar Posta vezérigazgatója 19,2 millió forint extra pénzt vehet fel.

Szerényebben ismerik el a Blikk szerint a Fővárosi Vízművek vezérigazgatójának munkáját: Keszler Ferencnek be kell érnie 15,8 millió forint prémiummal. A Budapesti Közlekedési Központ vezére, Vitézy Dávid feleennyit, 7,6 millió forintot kaphat. Ennél 200 ezer forinttal kevesebb jár a Fővárosi Csatornázási Művek vezetőjének. A budapesti strandokat és gyógyfürdőket üzemeltető BGYH vezérigazgatója, az egykori MDF-s képviselő Szőke László pedig 6,4 millió forint prémiumot kap a Blikk szerint.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.