Húszezer ember már nem tudott várni a népszavazással

Vannak, akik alig várták, hogy szavazhassanak a kvótareferendumon, és ha nincs magyarországi lakcímük, már meg is tehették ezt. Három héttel a szavazás előtt már meglehetősen sok levélszavazat érkezett be.
Sokan már nem bírtak várni, és bő három héttel az október 2-i, úgynevezett kvótaellenes népszavazás előtt szavaztak: a magyarországi lakcímmel nem rendelkező (főként határon túli, kettős állampolgárságú) választók közül hétfőig már 20 516-an eljuttatták levélben a szavazatukat a Nemzeti Választási Irodához (NVI) – derül ki a valasztas.hu oldalról. Ez a levélszavazásra jogosultak (több mint 274 ezer fő) nagyjából 7,5 százaléka.

A magyarországi lakcímmel rendelkezőknek a referendumot megelőző nap, vagyis október 1-ig kell eljuttatniuk szavazatukat az NVI-hez. Ugyanakkor lehetőségük van arra is, hogy a külképviseleteken leadják a szavazólapot tartalmazó borítékot, vagy Magyarországon, bármely választókerület központjában, a helyi választási irodában bedobják az ottani urnába. Arról, hogy utóbbi két lehetőséggel mennyien éltek, nem közöl részadatokat az NVI.

A levélszavazás lehetősége csak azok előtt áll nyitva, akiknek nincs magyarországi lakcímük. Akiknek van, de a szavazás napján külföldön tartózkodnak (jellemzően azért, mert külföldön dolgoznak), csak a külképviseleteken szavazhatnak. Ennek megváltoztatására több ellenzéki kezdeményezés is volt a közelmúltban, de a kormánypártok elzárkóztak az ötlettől.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.