Július 6-án lesz húsz éve, hogy meghalt Kádár János. Az 1956-1989 közötti állampárt, az MSZMP egykori vezetőjének szerepéről szólva Rainer M. elmondta: a rendszerváltás után minden párt a kádári korszakhoz képest definiálta magát. Voltak, akik a véreskezű diktátort és az árulót látták benne, mások nosztalgiával tekintettek a Kádár által vezetett országra, "boldog évekként" említve azt az időszakot.

E megállapítások leegyszerűsítik Kádár János politikai munkásságát, mert kiragadnak egy-egy mozzanatot, amely nem az egész pályájára vonatkozik. A vérengzés Kádár János uralmának első néhány évére igaz, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni megtorlás és a politikai perek a hatvanas évek közepére leálltak - tette hozzá a történész.

- Figyelemre méltó Kádárnak a Nagy Imre-perhez való ragaszkodása, az, hogy egykori vezetőtársát fizikai értelemben is mindenképpen meg akarta semmisíteni. Ilyen értelemben Kádár "mérhetetlenül hatalomvágyó ember volt", aki nem rettent vissza az erőszaktól hatalma megtartásáért. A hatalmat azonban nem öncélként élte meg, mert "volt egy missziója, hogy a magyar munkásnak jobb legyen, mint az előző rendszerben, a Horthy-korszakban".

A társadalom pártállami ellenőrzése megmaradt a rendszer végéig, többek között az állambiztonsági hálózaton keresztül. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy kizárólag az ügynökök munkájának eredményeként nem kezdődtek perek a rendszer ellenségének kikiáltott emberekkel szemben. Az ügynöki jelentések inkább csak a megelőzésben játszottak szerepet - jegyezte meg Rainer M.

Kádár kétségkívül tehetségesen üzemeltetett egy szovjet típusú rendszert, ami "kisebb társadalmi áldozatokkal és nagyobb társadalmi hozadékokkal" járt, mint a többi szocialista országban. Ezek az eredmények azonban nagyon relatívak, mert nem volt sokkal magasabb a gazdasági növekedés, mint a keleti blokk többi országában, nem voltak sokkal jobbak az életszínvonal-mutatók sem. Az NDK-ban például könnyebben lehetett lakáshoz jutni, Csehszlovákiában meg több embernek volt autója.

A "boldog korszakot" megszorításokkal lehet elfogadni, mert a gazdasági jólét csak a ,60-as évek elejétől a ,70-es évek végéig tartott Magyarországon. Az emberek szabadságérzete magasabb volt Magyarországon, mint a többi szocialista országban; könnyebben utazhattak és a társadalmon belüli mozgásterük is nagyobb volt. Szerényen, de gyűjthettek maguknak vagyont az emberek, könnyebben hozzájuthattak bizonyos kulturális javakhoz. Az egyéni gyarapodást lehetővé tették a mezőgazdaságban a háztáji gazdaságok, az iparban a gazdasági munkaközösségek és a magánkisipari vállalkozások, de megjelentek magánkereskedelmi cégek is a Kádár nevével fémjelzett korszakban - emlékeztetett Rainer M. János.

Kádár János személyiségével kapcsolatban nem állja meg teljes körűen a helyét az a megállapítás sem, hogy reformer politikus volt, noha nem állt útjába az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmusnak, amellyel egyes piacgazdasági szabályozókat építettek a szocialista tervgazdálkodásba. Gazdasági értelemben súlyos problémát jelentett, hogy a hetvenes évek végére a rendszer létalapja rendült meg, miután kiderült, hogy a konjunktúra nem állt helyre, az életszínvonal csökkenésének pedig a külföldről felvett kölcsönökkel igyekeztek elejét venni. A ráfizetéses ágazatokat fenntartották, ugyanakkor az ország olyan adósságspirálba került, amiből nem tudott kiszabadulni.

Az 1985-ben megválasztott új szovjet pártfőtitkár, Mihail Gorbacsov reformlépéseit már végképp nem értette meg az öregedő Kádár. Így történhetett, hogy a korszak névadóját az MSZMP vezetéséhez közel került felvilágosodottabb, technokrata politikusok "felfelé buktatták", hatalom nélküli pártelnökké választották. Ekkor már a szellemi leépülés jelei érezhetők voltak Kádár megszólalásain. A Központi Bizottság előtt 1989. április 12-én elmondott zavaros beszéde után már nem csak a társadalom, hanem a párt nyilvánossága elé sem lépett. Az ekkor mondott szöveg legnagyobb része a Nagy Imréékkel szembeni megtorlás magyarázata volt, legtöbbször elsőre kevéssé érthető formában.

"Bocsánatot kérek"

Sólyom András, a Kádár János utolsó beszéde című film rendezője a beszéddel összefüggésben az MTI-nek úgy fogalmazott: amikor Kádár azt mondta, "nekem az a bajom, hogy az agyam örökké forog", valójában mindenkinek el akarta mondani, hogy mi minden nyomasztja a lelkét.

A filmrendező kifejtette, a film moderátorával, Kornis Mihály drámaíróval együtt úgy gondolták, hogy Nagy Imre kivégeztetéséért érzett felelőssége mondatta Kádár Jánossal a következőket: "Én elkövettem egy hibát. (...) És ami ebből következik: "Bocsánatot kérek!" Sólyom András hozzátette: a Kádár János utolsó beszéde című film megrendezése után úgy látta, csak a kezdete lehet a politikus személyisége megértésének, amelyhez feltétlen szükséges a korszak tanulmányozása is. Ezért készült el a Poggyászunk, Kádár János című második Kádár-filmje, amelyben a hétköznapi szocializmus hagyatékáról gondolkodnak.