Húsz év után - országról és gyülekezetről címmel nyílik meg Horváth Dávid fotókiállítása április 18-án, vasárnap délután két órakor a békásmegyeri evengélikus templomban, a III., Mező utca 12. szám alatt. A tárlat június 30-áig tekinthető meg. A kiállítást Donáth László lelkész nyitja meg, közreműködik Benkő Róbert nagybőgőn, Horváth Bence harmóniumon és orgonán, valamint László Attila gitáron.

A több díjjal is elismert 62 éves fotóriporter-fotóművész így fogalmazza meg ars poeticáját, művészi hitvallását: „Harminc éve fényképezem az embert. Nem tájat, enteriőrt, csendéletet, hanem az embert, közelebbről az arcát, még közelebbről a szemét. A másik ember tekintetét keresem, s meglátom benne, hogy boldog-e, elkeseredett-e, lázad-e vagy belefáradt. Annyiban követem a régi szociofotósokat, hogy engem ma is az éppen aktuális hatalomnak kiszolgáltatott, lehetetlen helyzetbe került emberek kilátástalansága háborít fel, ezért, mint egy-egy mementót mutatom fel a fotóimat, ezzel talán segíthetek, bár már ebben sem reménykedem.”

Horváth Dávidnak az elmúlt évtizedekben több tucat egyéni és csoportos kiállítása volt, önálló fotóalbuma, a Fényképtár 18. az Interart Stúdió kiadásában jelent meg Budapesten, 2001-ben, társszerzőként közös fotóalbumai: Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója Antológia 1977-1984 (Magyar Fotóművészek Szövetsége, Budapest, 1985); A mi hazánk. Nagybaracskai fotográfiai alkotótelep 1981-1991 (Intera Könyvkiadó, Budapest. é. n.); Az év képei (1994, 1995, 2001, 2002); Kötcse 2002 (Kötcse, 2003); Egy talált táj fölmutatása (2004); Boldog, Jásfényszaru, Tura (2005)

Horváth Dávid, Kiskunlacházán született 1948. december 21-én. 18 éves koráig Albertirsán élt, itt kezdett fényképezni. Budapesten nyomdában, színházban, hanglemez-stúdióban dolgozott, közben amatőrként fotografált. Langer Klára ajánlására került Vadas Jolán Fény-Szöv műtermébe, majd a fényképész-vizsga (1974) után az Ország-Világ című képes hetilaphoz, ahol 1990-ig fotóriporterként dolgozott.

1977-ban végezte el a MÚOSZ-iskolát, kulturális újságíró szakon.

Alapító tagja volt a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának. Rendszeresen részt vett az Esztergomi Fotóbiennálékon, a Stúdió csoportos tárlatain, Magyarországon és külföldön, illetve az első nagybaracskai szociofotó-tábor munkájában. A hetvenes-nyolcvanas években voltak első egyéni kiállításai. Fő területe a szociofotó.

1991-ben az Esti Hírlap fotórovat-vezetője, majd főmunkatársa volt 1996-ig.

Súlyos betegségéből fölépülve új műfajjal: írók, művészek „szuperközeli szem-portréival” kezdett kísérletezni. 2001-ben megjelent albumában – mely mintegy száz felvételét tartalmaz, a keletkezés kronológiáját követve – már mindkét irányzat legsikerültebb felvételei szerepelnek.