Húsz év után Bokros miatt megszűnik az MDF-frakció

Már a házelnökasszony asztalán van a nyilatkozatom - közölte Csáky András munkatársunkkal. Ami azt jelenti, hogy az MDF-es képviselő március 16-ai hatállyal hivatalosan is kilépett a demokrata fórum parlamenti frakciójából. Közben a párt budapesti elnökének is elege lett, így lemondott posztjáról. Dávid Ibolya az MDF frakció valószínű megszűnéséről szólva azt mondta: Megérte!

A politikus azt jelezte Szili Katalinnak, hogy független képviselőként kíván dolgozni (változatlanul az egészségügyi bizottságban), vagyis nem adja vissza a mandátumát az MDF-nek. Így a frakció megszűnik, mert ezzel létszáma a házszabály szerint megszabott tíz fő alá esik.

Két független honatya, az ex-fideszes Tóth András, illetve Gyenesei István önkormányzati miniszter megmenthette volna az MDF-frakciót csatlakozásával, de mindketten azt üzenték a múlt héten az MDF-nek, ne is keressék őket. Gyenesei István történelmietlennek és logikátlannak nevezte, hogy esetleg azt követően tárgyaljanak a csatlakozásáról, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke a múlt héten a parlamenti ülésen konstruktív bizalmatlansági indítványt terjesztett elő Gyurcsány Ferenc ellen, s helyette Bokros Lajost javasolta miniszterelnöknek.

Csáky András március 8-án lépett ki a Magyar Demokrata Fórumból, az után, hogy az MDF-választmány feszült vita után, rendkívül szoros szavazati aránnyal megszavazta a Bokros-Habsburg EP-listát. Másnap Csáky azt is közölte, kilép az MDf parlamenti frakciójából is, mely így - húsz év után - megszűnik. A politikus véleménye szerint az EP-lista elfogadásával a párt feladta politikai hitvallását, az antalli örökséget. Arra nem vezet ilyen út, amelyen Dávid Ibolya jár - fogalmazott akkor a politikus.

Dávid Ibolya már most új frakciót remél

Tavaly ősszel az MDF -frakció már eljutott a megszűnés határára, akkor a botrányos MDF-es tisztújítás és CD-ügy után Vas János lépett ki, mivel a demokrata fórum felmondta a választási együttműködési megállapodást a Leisztinger Tamás és Schmuck Andor nevével fémjelzett Tisztelet Társaságával. Akkor Lengyel Zoltán mentette meg a frakciót (a hála jele volt az MDf részéről, hogy a közúti botrányáról elhíresült képviselő szabad mandátumot kapott, vagyis a frakciófegyelem rá nem érvényes, úgy szavaz, ahogy neki tetszik.)

"Emelt fővel leszünk függetlenek" - nyilatkozta az MDF elnöke a múlt héten, miután Herényi Károly frakcióvezető is közölte, hogy nem tárgyalnak senkivel a függetlenek közül. (Almássy Kornélnak, Császár Antalnak, illetve Vas Jánosnak még nem járt le a függetlenek számára meghatározott hat hónapos moratórium.) Dávid Ibolya viszont - egy alkotmánybírósági határozatra hivatkozva -, azt reméli, hogy a függetlenné válás után az MDF ismét alakíthat frakciót, akár tíznél kevesebb honatyával is.

Jövő hétfőtől Almássy mellett ülnek?

A mai parlamenti ülésen várhatóan még nem kell az MDF-es képviselőknek a "szélre" vonulva a függetlenek közé ülniük; a házszabály három napot ad a frakcióknak a megszűnés elkerülésére, valamelyik független honatya megnyerésére. Mivel az MDF "ezt a kört már lezárta", Dávid Ibolyáék jövő hétfőn már minden bizonnyal az általuk a tavaly őszi MDF-es tisztújítás után kizárt Almássy Kornél mellé kényszerülnek a parlamenti ülésteremben.

A budapesti elnöknek is elege lett, lemondott

Lemondott az MDF budapesti elnöke. Porkoláb Mátyás közleményében azt írta: "A Magyar Demokrata Fórum közelmúltbeli történetének dicstelen esemény sorozata arra késztet, hogy lemondjak a Budapesti Választmány elnöki posztjáról. A párton belül kialakult ádáz küzdelem budapesti területi szinten már hónapok óta zajlik - gyakran válogatás nélküli eszközökkel.

Etikátlannak és károsnak tartom azonban a hirtelen „megvilágosodott" pártvezetők magatartását is, akik a pozícióharc érdekében használják fel és használják ki a zavart" - tudatta Porkoláb Mátyás, aki a II. kerületben tovább szeretné folytatni az - idézzük - "elvi alapon működő jobbközép konzervatív politizálást".

Csáky András és Dávid Ibolya hétfőn a Parlamentben
Csáky András és Dávid Ibolya hétfőn a Parlamentben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.