Húsz fokban is kötelező a téli gumi?

„Téli gumi ősszel, a tavaszi melegben? Röhejes!” – jelentette ki kérdésünkre egy fővárosi taxis, meglehetősen találóan fogalmazva. A nem kellően pontos szabályozás és a szokatlanul meleg október ugyanis valóban abszurd helyzetet teremtett Budapesten. A tavaly életbe lépett fővárosi taxirendelet általános rendelkezései között szerepel az, hogy kötelező a téli típusú gumiabroncs az október 15-étől március 15-éig terjedő időszakban.
Ezzel önmagában még nem lenne különösebb baj, csakhogy az előrejelzések szerint a héten nappal még 15-20 fok lesz, és éjjel sem lesz hidegebb 9-10 foknál.

Ennek pedig azért van jelentősége, mert ilyen melegben a téli abroncs nemhogy ajánlott lenne, épp ellenkezőleg, kifejezetten kockázatos. Ezek a gumik ugyanis nagy általánosságban 7 fok alatt „működnek" megfelelően. „Azt ma már szinte mindenki tudja, hogy nyári gumival télen nagyon veszélyes közlekedni. Pedig az ellenkezője is okozhat súlyos balesetet" – olvasható a Magyar Gumiabroncs Szövetség honlapján. „Kíváncsi lennék, hogy megvédene-e a szabály alkotója, ha a húsz fokban használt téli abroncs miatt okoznék súlyos balesetet?" – fogalmazta kérdésbe aggályait egy fővárosi taxis.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke érdeklődésünkre elöljáróban elmondta, a szabályozás nyugat-európai mintára készült, sok helyen kötik őszi időponthoz a téli abroncsok felszerelésének idejét. Az viszont szerinte kifogásolható, hogy az október 15-i időpont túlságosan korai, ráadásul a rendszer rugalmatlan is. Ezt a szövetség már jelezte a fővárosnak, amely Metál Zoltán szerint nem zárkózott el a módosítástól. A szövetség elnöke kérdésünkre azt mondta, tudomása szerint a fővárosi taxiközlekedést felügyelő Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tavaly sem büntette meg azokat, akik nem a szabályhoz, hanem okkal-joggal az időjárási körülményekhez igazodtak, s várhatóan az idén sem lesz ez másként.

Megkerestük a Budapesti Közlekedési Központot, amely kérdésünkre úgy fogalmazott: „a taxirendelet alól felmentést a BKK nem adhat, ezért ez a rendeleti előírás minden taxigépkocsira kötelező." A taxisok többségének anyagi helyzetét ismerve cinikusnak tekinthető a BKK megoldási javaslata: „Az EU-szabványnak megfelelő négy évszakos gumit az ellenőrzéskor elfogadjuk." A cég ugyanakkor – burkoltan elismerve, hogy mégiscsak van alapja a kifogásoknak – leszögezte: majd csak akkor ellenőrzik az utcákon, hogy felszerelték-e a taxisok a téli gumikat, amikor a hőmérséklet hét fok alá csökken. (Boda András)

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.