Hunvald rács mögött maradhat

A főügyészség kezdeményezi Erzsébetváros polgármesterének előzetes letartóztatását. Hunvald Györgyöt a szocialista alpolgármester ártatlannak tartja, azt pedig meglepőnek, hogy a Fidesz otthagyta az üléstermet, amikor éppen a kifogásolt házeladásokról készült jelentést tárgyalták volna.

Kezdeményezi a kedden őrizetbe vett Hunvald György, Erzsébetváros szocialista polgármesterének előzetes letartóztatását a bíróságon a Központi Nyomozó Főügyészség - értesült lapunk. Hunvald ügyvédje ezzel kapcsolatban csak annyit tudatott: csak azután tájékoztatják a sajtót, hogy a bíróság döntött a kényszerintézkedésről.

Hunvald György a Központi Nyomozó Főügyészségen  MTI -  Illyés Tibor
Hunvald György a Központi Nyomozó Főügyészségen MTI - Illyés Tibor

Hunvaldot teljes mértékban ártatlannak tartja Gergely József (MSZP) gazdasági alpolgármester, aki a polgármestert annak akadályoztatásáig helyettesíti. Hozzátette: véleményével az egész szocialista frakció egyetért, amit mond, frakciótársai nevében is kijelentheti.

Az alpolgármester lapunknak meglepőnek nevezte, hogy a Fidesz tiltakozásul otthagyta az üléstermet, amikor a képviselők az ügyészség által vizsgált házeladásokról készült önkormányzati jelentést tárgyalta volna. Gergely József szerint ugyanis további 6-7 lakóház sorsát rendezték volna (vagy társasházzá alakítva tették volna lehetővé a bérlőknek a lakások megvásárlását, vagy a hasznosításra pályázatot írtak volna ki. Az alpolgármester úgy vélte: a Fidesz kivonulása azt jelenti, hogy az ellenzéki pártot nem izgatja a lakók véleménye.

A főügyészség 2006 óta nyomoz az előző ciklusban, 2003-ban és 2004-ben eldöntött önkormányzati házeladások ügyében, összesen 14 ingatlan eladása miatt. A gyanú szerint Hunvald bűnsegédként működött közre abban a bűnszervezetben, amely Nagy György kerületi vállalakozóból, az önkormányzati lakásépítő cég egykori résztulajdonosából, a házeladásokat előterjesztő gazdasági bizottsági elnökből, Gál Györgyből és a kiszemelt épületekre a piacinál alacsonyabb árat meghatározó értékbecslőből állt.

Az ügynek összesen 14 gyanúsítottja van, közülük hárman (az értékbecslőn és Gálon kívül a pénzügyi bizottság volt SZDSZ-es elnöke, Kardos Péter) vannak előzetes letartóztatásban. A gyanú szerint csalással, magánokirat-hamisítással és kötelességszegéssel összesen csaknem egymilliárd forint kárt okoztak a kerületnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.