Hunvald már tudja, hogy lemondásra kérik

Ismét levélben kérte mandátumáról való lemondására a fővárosi MSZP a nyárig előzetes letartóztatásban lévő Hunvald Györgyöt. Állítólag már választ is kaptak, a főügyészség annyit megerősített, hogy továbbították a kérést a szocialista politikusnak. A koalíció egyfős többségének visszaállása a tét.

Ismét levelet írt a legfőbb ügyésznek Burány Sándor az iránt érdeklődve, hogy adott-e hivatalosan választ az előzetes letartóztatásban levő Hunvald György a szocialisták megkeresésére. Erről az MSZP fővárosi elnöke azt követően nyilatkozott az MTI-nek csütörtökön, hogy nyilvánosságra került: a szocialisták március végén levélben fordultak a legfőbb ügyészhez annak érdekében, hogy juttassa el levelüket Hunvald Györgyhöz.

Burány Sándor megerősítette: a párt budapesti elnökei és a fővárosi szocialista frakció tagjainak többsége aláírta azt az első levelet, amelyben biztosítják Hunvald Györgyöt arról, hogy továbbra is kiállnak mellette, hisznek az ártatlanságában, és abban, hogy ez bebizonyosodik. Ugyanakkor arra kérték, mondjon le fővárosi képviselői mandátumáról annak érdekében, hogy közös célok érdekében hasznosulhasson a mandátuma - emlékeztetett.

A szocialisták március végén Kovács Tamás legfőbb ügyészt arra kérték, hogy juttassa el Hunvald Györgyhöz ezt a levelüket, illetve annak mellékleteként egy nyilatkozatot, amelyben a képviselő lemond mandátumáról.

Fazekas Géza ügyészségi szóvivő az MTI érdeklődésére közölte, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség még március 31-én, aznap, amikor megkapta a fővárosi MSZP kérését, továbbította a levelet Hunvald Györgynek, és egyszersmind azt is engedélyezte, hogy az előzetes letartóztatásban levő gyanúsított válaszolhasson a megkeresésre, ha ez a szándékában áll.

Az MTI úgy tudja, Hunvald György már reagált a szocialisták kérésére, akik azonban hivatalosan még nem kaptak erről információt. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője ezzel kapcsolatban azt mondta: az ügyészségnek nincs tudomása arról, hogy Hunvald György élt-e a válaszadás lehetőségével, amit az ügyészség engedélyezett neki.

Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke lapunknak ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "az MTI ezek szerint jobban értesült, mint én. Nincs hírünk arról, hogy Hunvald György mit reagált, a választ én is epedve várom."

Hunvald György Erzsébetváros szocialista polgármestere február 12-e óta előzetes letartóztatásban van, csalás és hivatali visszaélés gyanújával. Hunvald György lemondása esetén visszaállna az MSZP és az SZDSZ egyfős többsége a fővárosi közgyűlésben, amely hetek óta nem tudja elfogadni a költségvetését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.