Hunvald-ügy: százmilliós zárolt vagyon, amnéziás ügyvéd, fecsegő sofőr

Százmilliós nagyságrendű Hunvald György vagyona, amelyet az ügyészség zárolt, köztük öt ingatlant, tucatnyi autót, bankszámlákat és nagy értékű óragyűjteményt. Eközben az előzetesben ülő erzsébetvárosi polgármester jogi tanácsadója egy keszthelyi biciklibaleset miatt amnéziát szenvedett. Hunvald volt sofőrje szerint ezen ügyvéden keresztül üzent a börtönből a polgármester.

Százmilliós nagyságrendű Hunvald György (MSZP) zárolt vagyona - írta mai számában a Blikk. A lap úgy tudja, az ügyészség öt ingatlant vett zár alá, ebből kettő volt a politikus nevén. Lefoglaltak egy Hunvaldhoz köthető autóflottát is, a 12 tagú autóparkban - amelyben a polgármester Jaguar XJ típusú kocsija mellett egy 607-es Peugeot és egy Trabant is szerepelt - volt olyan kocsi is, amely akár húszmilliót is érhet.

Zárolták Erzsébetváros első emberének bankszámláit is, a lap tudomása szerint százmillió forintos nagyságrendű összeget. A számlák az ingatlanokhoz hasonlóan szintén nem Hunvald nevén voltak, hanem közvetlen családtagjai nevére szóltak. A lefoglalt ingóságok között egy nagy értékű óragyűjtemény szerepel.

Az Index információi szerint nem emlékszik az utóbbi évek történéseire a VII. kerületi önkormányzat jogi tanácsadója. Máriási Károly az ingatlanügyletek miatt féléve letartóztatott Hunvald György bizalmi embere volt. Az önkormányzati alkalmazásban álló idős ügyvédet a nyár végén kerékpározás közben érte baleset, a lap szerint Keszthelyen (a városban van nagy értékű villája az erzsébetvárosi polgármesternek). Máriási Károly a biciklis balesetben elszenvedett sérülései miatt kórházi ápolásra szorult, majd kiderült, hogy komoly emlékezetkiesése van.

A szóban forgó ügyvéd szerepe azért érdekes, mert a Magyar Hírlapnak nyilatkozó Golcsa József, Hunvald sofőrje azt állítja, a jogásszal üzente meg a börtönből a polgármester, hogy benne, "a Józsiban már nem szabad megbízni". A lapnak a hat év után elbocsátott sofőr azt állította, 2004 és 2009 között többször jártak a polgármester szolgálati autójával magánútra külföldön, és gyakran személyes holmikat - köztük egy állítólag negyvenmilliós értékű festményt - szállított Hunvald keszthelyi nyaralójába a kocsival.

Az egykori polgármester külföldi útjairól a volt sofőr azt mondta, azok nem kerültek bele a menetlevélbe, a kocsiba tett kilométereket a hétköznapokon belföldi utakkal kellett lefedezni. Előfordult, hogy egy hét alatt nyolcezer kilométert "tettek" a kocsiba.

Golcsa József szerint a felmondása hátterében az állhat, hogy az ügyészségi tanúkihallgatása alkalmával nem működött együtt Hunvald embereivel, akik szerették volna, ha ügyvéd jelenlétében megy be a nyomozókhoz, vagy legalább kihozza vallomása jegyzőkönyvét.

Hunvald Györgyöt már vesztegetéssel is gyanúsítják
Hunvald György
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.