Hunvald-ügy: lemondás a rács mögül

Lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról Hunvald György, Erzsébetváros előzetes letartóztatásban lévő szocialista polgármestere. Ezzel megoldódott a fővárost hónapokig bénító politikai patthelyzet, és várhatóan májusban elfogadhatják az idei budapesti költségvetést. Hunvald helyére a közgyűlésben a XXIII. kerületi MSZP-elnök, Kivágó Ivánné kerülhet.

Lemondott főváros képviselői mandátumáról Hunvald György, előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármester - közölte lapunkkal Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke. Hunvald György az ügyvédjén keresztül juttatta el lemondását hozzá, amely péntektől hatályos.

Burány lapunknak azt mondta: az MSZP budapesti párttanácsa legkésőbb hétfőn rendkívüli ülésen dönt a mandátum sorsáról. Lapunk úgy tudja, Hunvald helyére a Fővárosi Közgyűlésben Kivágó Ivánné, soroksári alpolgármester, MSZP-frakcióvezető az esélyes.

"Nagyra értékelem, hogy Hunvald György meghozta ezt a felelős döntést a város érdekében, a fővárosi MSZP továbbra is bízik a politikus ártatlanságában. Hunvald döntésével van lehetőség arra is, hogy végre elfogadhassák a főváros idei költségvetését" - tette hozzá az MSZP budapesti elnöke. A büdzséről várhatóan májusban dönthet a Fővárosi Közgyűlés.

Demszky Gábor is üdvözölte Hunvald lemondását. A főpolgármester lapunkhoz is eljuttatott közleményében azt írja: annak ellenére, hogy a koalíció egyfős többsége helyreállt, tovább folytatják a költségvetésről szóló egyeztetéseket az ellenzékkel. "Eddigi találkozóinkon bebizonyosodott, hogy a fővárosi ellenzéki pártok - különösen az MDF és a KDNP - értik Budapest problémáit" - fogalmazott Demszky.

Hunvald György február 12-e óta van előzetes letartóztatásban; a főügyészség szerint az előző önkormányzati ciklusban eldöntött, 14 önkormányzati épület hasznosításával összefüggésben hétrendbeli csalással és kétrendbeli csalás kísérletével gyanúsítják a politikust. Az ügynek Hunvaldon kívül még 11 gyanúsítottja van, köztük két korábbi erzsébetvárosi bizottsági elnök is. (A pananagyanús ügyekről bővebben itt olvashat.)

Márciusban aztán újabb gyanú merült fel a polgármesterrel kapcsolatban; a főügyészség szerint Hunvald, valamint az ugyancsak előzetesben ülő két korábbi bizottsági elnök, Gál György és Kardos Péter hivatali helyzetével visszaélve, rokonainak bérlakásokat utalt ki, ezzel egyben azonnali és kedvezményes vételi lehetőséget is biztosítottak nekik. (A bérlakás-panamákról bővebben itt olvashat, a budapesti, gyanús ingatlanügyekről szóló összefoglalónkat pedig itt találja.)

Csütörtökön a polgármestert hivatali vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel, valamint magánokirat-hamisítással is meggyanúsította a Központi Nyomozó Főügyészség. A hűtlen kezelést és az okirat-hamisítást Hunvald elismerte, a hivatali vesztegetés elkövetését viszont tagadta.

Hunvald Györgyöt már vesztegetéssel is gyanúsítják
Hunvald György
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.