Hunvald nemsokára elsétálhat

A Szegedi Ítélőtábla melléfogott, amikor úgy döntött, hogy Hunvald György egykori VII. kerületi MSZP-s polgármesternek egy évre börtönbe kell vonulnia.
Az történt ugyanis, hogy a településvezetőt a Kúria jogerősen hivatali visszaélésért és magánokirat-hamisításért egy év, egy másik, az alapügytől elkülönített eljárásban a Szegedi Ítélőtábla hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért két év hat hónap börtönbüntetésre ítélte. Ez összesen három és fél év, miközben Hunvald ennél egy esztendővel kevesebbet volt előzetesben.
Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

A tábla nem tett mást, mint mechanikusan összeadta a büntetési tételeket, és ebből azt a következtetést vonták le, hogy majdnem egy évnek még híja van, amit a terheltnek ki kell töltenie. Csakhogy megfeledkeztek arról, hogy amikor valakit különböző bíróságokon több ügyben marasztalnak el, a Btk. szerint összbüntetés kiszabásának van helye. Erről pedig az érintettel szemben elsőként eljáró bíróságnak, tehát a Fővárosi Törvényszéknek kell döntenie. A szegedi tábla különben gyorsan korrigálta a kedden kiadott közleményét, és másodjára már utalt az összbüntetésre.

Miután ennek mértéke nem ismert, egyelőre teljes bizonyossággal senki nem tudja, hogy Hunvaldnak tényleg börtönbe kellene vonulnia. Annyi viszont tény, hogy ilyen esetekben a bíróság az enyhébb ítélet háromnegyedét általában el szokta engedni, tehát az egy évből vélhetően csak három hónap marad. Vagyis: a volt polgármester a jelenlegi gyakorlat szerint két év kilenc hónapra számíthat majd.

Ez persze még mindig több az előzetesben töltött két és fél évnél, csakhogy a büntetés kiszabása után – az előzetesben töltött időre is figyelemmel – a büntetés-végrehajtási bíró mindjárt megállapítja a feltételes szabadon bocsátás feltételeit is.

Ez nagyjából ahhoz hasonlatos, mint amikor valaki ténylegesen börtönben ül, és ha jó magaviseletet tanúsít, a büntetését harmadolják vagy negyedelik. Hunvald pedig ha tényleg két év kilenc hónapot kap, ennek az időnek már kilencven százalékát rács mögött töltötte. Vagyis szinte borítékolható, hogy az előzetes fogva tartással mindent letudott.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.