„Hungarikum, és minden észérvet nélkülöz” ez a kormányzati elképzelés

Most már tény: a kéményeket elég lesz kétévente ellenőrizni. A kéményseprők emiatt az emberek életét – és nem mellesleg az állásukat – féltik, ezért rendkívüli bejelentésre készülnek. Hogy mire, hétfőn kiderül.
Kihirdették a pénteki Magyar Közlönyben azt, „amitől régóta tartottunk, és amiről az elmúlt hetekben, hónapokban minden létező fórumon már beszéltünk, miszerint a jövőben már csak kétévente lesz szükséges a magyar háztartások kéményeit ellenőrizni” – hívja fel a figyelmet közleményében a Kéményseprők Országos Szakszervezete. Az érdekképviselet határozott véleménye: ilyen szabályozás mellett a tragikus kimenetelű szén-monoxid-mérgezések, lakástüzek számának drasztikus növekedése következhet be.

„Bátran kijelenthető, hogy ezen balesetek, halálesetek esetében kizárólag a jogalkotó felelőssége lesz tetten érhető” – állítják. Ez a kormányzati elképzelés a szakszervezet szerint szakmaiatlan, minden észérvet nélkülöz, és sajnálatos módon hungarikumnak tekinthető, hiszen a legtöbb európai országban évente többször kell ellenőrizni a kéményeket. Például Ausztriában a fűtési szezonban kéthavonta, Németországban évente négyszer, Szerbiában és Szlovákiában háromszor megy a kéményseprő.

Az érdekképviselet úgy látja, a döntés hatására 450 ember utcára kerül, hiszen az idén az új jogszabály hatására biztosan nem lesz semmilyen feladatuk. Amikor viszont a kétévente esedékes ellenőrzést el kellene végezni, nem lesz kéményseprő, mert addigra bizonyosan más állást keresnek.

A szakszervezet attól is tart, hogy azok az önkormányzatok, amelyek eddig biztosították a kéményseprőipari közszolgáltatást, kiszállnak, mert a cégeik feladat és bevétel nélkül maradnak. Akkor az Országos katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyakába zúdul az összes feladat, amire nemigen tudnak felkészülni.

Hétfőre az ágazatban érintett négy szerveződés – a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000, a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete, a Kéményseprők Országos Szakszervezete és a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetsége – sajtótájékoztatót hirdetett, ahol váratlan bejelentésre készülnek. Hogy mire, azt nem árulták el.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.