Hová tűnt Orbán levele?

Schiffer András közlése szerint nem érkezett hozzá válaszlevél a Miniszterelnökségtől az október 5-ei közérdekű adatkérésével kapcsolatban. Pedig a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan azt mondta, ők elküldték.

Az LMP-s képviselő ezt szerdán tudatta az MTI-vel, azt követően, hogy a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan kedden azt nyilatkozta az MTI-nek: a Miniszterelnökség október 19-én elküldte a részletes választ Schiffer Andrásnak az Orbán Viktor kormányfőhöz intézett kérdésére. Schiffer András ezt megelőzően arról tartott sajtótájékoztatót, hogy pártja beperli a miniszterelnököt, miután a kormányfő a rendelkezésre álló 15 nap alatt nem adott választ az egyik hozzá intézett közérdekű adatkérésre.

Schiffer András a szerdai közleményében úgy fogalmazott: "nem tudom, hogy a Miniszterelnökség igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkársága kinek küldött választ, de én sem e-mailt, se postán küldött levelet, se szóbeli tájékoztatást nem kaptam az üggyel kapcsolatban".

Közölte azt is, elvárta volna, hogy az esetleges válaszlevelet a kormány hozza nyilvánosságra, miután az LMP is a nyilvánosság bevonásával kezdeményezte az adatigénylést arról a sürgősséggel indított, kétszázmillió forintos médiakampányról, amelyet október 4-én jelentett be a kormány a honlapján.

Schiffer András szerint az információkkal a kabinet nem neki tartozik, hanem a választóknak, az adófizetőknek. A politikus érthetetlennek tartja azt is, hogy miután kedden bejelentette, nem kapott válaszlevelet, azt miért nem küldte el neki újra a Miniszterelnökség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.