Hova kerülnek a "civil" milliók?

Azok után, hogy Lázár János bejelentette igényét a „norvég" civil pénzek elosztására, az atlatszo.hu megvizsgálta kicsiben, milyen a civil szférának szánt források elosztása. A nyíregyházi nyertesek között csemegéztek.

A nyíregyházi nagy nyertesek közül az egyik legtalányosabb a Szent István Nemesi Rend Első Alapítványa. 2013-ban összesen 2,2 millió támogatást kaptak a Csizmadia László (civilben a Civil Összefogás Fórum vezetője) elnökletével működő Nemzeti Együttműködési Alaptól „a Kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység területén működő civil szervezet" célra. Idén hasonló címszó alatt újabb 800 ezer forintot kaptak. A szervezet 2012-ben 2 ezer (!), 2011-ben 3 ezer (!) forint készpénzzel gazdálkodott, igaz, ebben az időszakban 12 ezer forint kiadása is volt.

„A tanulás uniójáért" Közhasznú Alapítvány, amely egyebek mellett "szeretné a magyar koronát népszerűsíteni határon innen és túl, a gyermekeket pedig a drámapedagógia módszereken keresztül megismertetni ennek az ereklyének a jelentőségével" 1 millió forintot kapott működésre és 1,5-öt a szakmai program megvalósítására. 2012-ben még 34 ezer forint bevétel mellett 47 ezer forint kiadásuk volt, 2013-as mérlegük pedig nem lelehető fel.

A Kutyafáját Egyesület is kapott 1 millió forintot a „Kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység elősegítése" érdekében. Az egyesület amúgy kisállatok részére panziót, óvodát és kozmetikát működtet.

Több olyan társaság is támogatást kapott, amelyek súlyos, akár több éves késésekkel adták csak le pénzügyi beszámolójukat, ami elvileg kizáró ok lett volna a pályázati kiírás szerint.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.