Horváth Csaba: új arcok kellenek az MSZP élére

A jelenlegi MSZP-vezetés visszalépésében, új arcok megjelenésében látja a szocialisták lehetséges jövőjét, a választói bizalom visszaszerzésének esélyét Horváth Csaba, a párt főpolgármester-helyettese. A politikus szerint e lépésről "egy asztalnál, egy órában", pártkongresszuson kell dönteni.

Egy augusztus végi, szeptember eleji újabb kongresszus nézhet szembe az MSZP által elkövetett hibákkal, és dönthet a programról, s az új, hiteles személyekről - mondta Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában pénteken. Horváth Csaba szerint ez a kongresszus döntheti el, kik lehetnek az új arcok, de - mint mondta - ő személy szerint azt támogatná, ha ez egy folyamat lenne, amelyet a július 4-i kongresszuson indítanának el.

A lehetséges programmal kapcsolatban a politikus azt mondta: egységes, jól érhető, 6-8 azonnali, konkrét cselekvési pontot tartalmazó  korrekciós programra van szükség. Ehhez kell társítani a hitelességet, s a bizalmat helyreállítani tudó személyi változást. E lépésről "egy asztalnál, egy órában" kell viszont dönteni, nem  lehet, hogy "hosszú, agóniába fulladó" folyamat induljon el -  hangoztatta Horváth Csaba.

Arra a felvetésre, hogy a Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Szekeres Imre alkotta trojka még csak pár hónapja vezeti a pártot, Horváth Csaba azt válaszolta: "erre mosolyognia kell", mert ha visszanézik az elmúlt 5-10 évet, akkor azt látják, hogy ezek az egyébként nagy formátumú politikusok minden változásnak a motorjai voltak, ott voltak elől, legfeljebb más összetételben.

Az MSZP főpolgármester-helyettese szerint a kongresszusnak kell eldönteni, hogy a ma is fontos tisztséget beöltők közül lesz-e olyan, aki a kongresszus bizalmából folytathatja a munkát. Lehetnek meglepetések is, azaz bejuthatnak az elnökségbe egy-egy szakterület hiteles képviselői is, akik motorjai lehetnek a változásnak.

Hiteles személyekre van szükség, akik kemény munkát vállalnak majd, hiszen a feladat óriási, ajtóról ajtóra kell a szocialista választókat felkeresni - fogalmazott, hozzátéve: ha a jelenlegi hármas vezetés tagjai a "világ legjobb programját tennék le a társadalom elé a jelenlegi struktúrában, akkor azt az emberek bizalmatlanul fogadnák az előzmények miatt".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.