„Én nem a NAV 23 ezer dolgozóját támadom, kiállásommal a közérdeket és közpénzeket sértő működési anomáliákra kívántam felhívni a figyelmet” – áll az Origo.hu írásában, amelyben Horváth András részletesen reagált az adóhivatal múlt heti rendkívüli sajtójékoztatóján elhangzott vádakra.

Horváth a Nemzeti adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozója volt, és azt állítja, hogy az adóhivatal kormányzati körök támogatásával áfacsalásokhoz asszisztált, miközben évente több mint ezermilliárd forintot tüntetnek el az áfacsalásokra specializálódott vállalkozók. Horváth az ügyészségen feljelentést tett, az adóhivatal pedig rágalmazás miatt Horváthot a rendőrségen jelentette fel.

Az Origóhoz eljuttatott levélben Horváth tételesen igyekszik cáfolni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - saját fogalmazása szerint - rágalmait. „Azt sugallja a NAV, hogy én jogosulatlanul juthattam hozzá nyilvántartási adatokhoz. Ez nem így van. Az adatokat én szinte kizárólag a saját gépemről kérdeztem le” – írja.

Az adóhivatal elnökhelyettese említette múlt heti sajtótájékoztatón, hogy Horváth András szekrényében hatvanezer oldalnyi fénymásolatot találtak, ami száz adóellenőr anyaga, ehhez hozzáférni pedig az adóhivatal szerint nem volt jogosultsága.

Horváth leírja, hogy az elmúlt három évben ellenőrzési szakkoordinátor volt a fő profilja, és állítja: „2010 végétől én olyan ügyeket vittem, amelyekben nem száz, hanem több száz vizsgálat iratanyagát elemeztem és szintetizáltam. Ekkora méretű munka során óhatatlanul nagy mennyiségű másolat keletkezik, másképp hogyan dolgoztam volna. A másolatban otthagyott iratok többsége olyan, amely folyamatban levő adóügyekhez vagy büntetőeljárásokhoz kapcsolódik (erről a főosztály vezetői is tudnak, nekik ez nem meglepetés), vagyis az iratok többsége megőrzési célzattal, az esetleges későbbi felhasználhatóság érdekében nem lett kidobva, illetve megsemmisítve.”

A hatvanezer oldalnyi irat felemlegetése, bombasztikus dologként való tálalása Horváth szerint figyelemelterelés. „Ilyen nagyságrendű iratmennyisége ugyanis sok revizornak van szerte az országban, akik harminc-ötven cég vizsgálatát végzik egyszerre. Talán azon kéne elgondolkodniuk az adóhivatal legfelsőbb szintű vezetőinek is, hogy milyen módon lehetne ekkora terhet levenni volt kollégáim válláról (…), nem pedig újabb adminisztrációs terheket borogatni a nyakukba. Mindezek egyenes következménye a nagyarányú elvándorlás”.

A NAV azzal is támadja Horváthot, hogy túllépte a hatáskörét, utasítgatott ellenőröket, miközben nem volt soha adóellenőr. Horváth állítja, 2009–2010-ben ténylegesen is adóellenőri státusban volt, több fajsúlyos adóellenőrzésben is részt vett, de emellett másik, régóta betöltött feladatkörét is ellátta.

A volt adóhatósági dolgozó hangsúlyozza, hogy revizorokat soha nem utasított, nem is utasíthatott volna, mert az ellenőrzési szakkoordinátornak – mint ami ő is volt – ehhez nincs hatásköre. Azonban állítja, éppen a munkája jellegéből kifolyólag segítette az adóellenőröket javaslatokkal, kétszer kérte őket, hogy folytassanak le célellenőrzést vállalkozásoknál, a vizsgálatot azért tanácsolta a vidéki revizoroknak, mert úgy ítélte meg, hogy a projekt sikere szempontjából fontos bizonyítékokat találhatnak a folyamatban levő adóügyekhez. „A kéréseket az érintett revizorok egyeztették osztályvezetőikkel, s ezután rendelhették el az ellenőrzéseket.”

Horváth az írása elején kitér arra, hogy az adócsalásos ügyek felderítésére saját módszert dolgozott ki, azt folyamatosan csiszolta, ezeket a szakmai módszereket pedig „nagyon gyakran követendő példaként terjesztették az adóhivatalon belül”. A módszerének a leírása tudomása szerint 2011 végén a NAV felső szintű vezetőihez is eljutott.