Horváth András mindent odaadott a nyomozóknak

Állítása szerint nem készített másolatot, mindent odaadott a nyomozóknak Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt dolgozója a nála tartott csütörtök reggeli házkutatáskor.

Horváth András az ATV Egyenes beszéd című műsorában hozzátette: a házkutatás során szembesült azzal, hogy három bűncselekmény ügyében nyomoznak ellene: az Egyenes beszédben korábban tett kijelentései, valamint az információkat tartalmazó zöld dossziéja miatt személyes adattal való visszaélés, rágalmazás és hivatali visszaélés miatt.

A műsorban hangsúlyozta: a kormányzat részéről bárki elkérhette volna a zöld dossziét, ő odaadta volna. Célja, hogy a dossziéban szereplő cégekkel szemben folytassák le a vizsgálatot. Elmondta: a dossziéban több cég is nevesítve van, köztük egy "kulcspozícióban lévő" is.

A NAV volt dolgozója kitért arra, hogy az adóhatóságnál "leállítanak ügyeket", s nem vizsgálják azokat a cégeket, ahol "számlagyárak működnek". Horváth András szerint a zöld dosszié tartalma súlyos politikai és parlamenti kérdés is.

Azt is elmondta, hogy kollégája - emlékei szerint 2011 őszén - telefonon beszélt neki arról: telefonon "leszóltak", hogy állítsanak le egy vizsgálatot. Horváth András azt mondta: sejtése van arról, hogy ki lehetett. Elmondása szerint az illető nincs a cégben, Magyarországon oligarchának nevezett emberről van szó. Hozzátette: itt nincs bal- és jobboldal, mivel ők minden kormányzat alatt megtalálják embereiket.

Horváth András elmondta: tanulmányait, elemzéseit, valamint Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezetőjének és Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak eljuttatott leveleit is azon a számítógépen írta, amelynek merevlemezét elvitték a rendőrök.

A korábbi adóhivatali dolgozó november elején tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, és ehhez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Horváth András az ATV műsorában azt mondta, nem érte váratlanul a házkutatás, és inkább erőt adott neki a folytatáshoz. Szerinte nem az volt a fő cél, hogy őt félemlítsék meg, hanem azokat, akik még a hivatalban ki tudnak állni az ügy mellett, továbbá azokat, akik a közigazgatásban vagy az adóhivatalban tárnának fel korrupciós ügyet. Kérte kollégáit, hogy álljanak ki mellette, fogjanak össze, és akkor ki fog derülni ez az óriási korrupció, amelyről - mint mondta - "súlyos bizonyítékai" vannak.

A NAV feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda december 11-én nyomozást rendelt el visszaélés személyes adattal és hivatali visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Az eljárás keretében csütörtökön nyomozati cselekményeket hajtott végre az eljáró szerv - közölte az MTI megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Az Origo hírportál csütörtök délelőtt írt arról, hogy házkutatást tartottak a rendőrök Horváth Andrásnál, elvitték számítógépének merevlemezét, számos iratot és a zöld dossziét. Horváth András a hírportálnak elmondta, hogy a rendőrök közlése szerint személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.