Horváth Csaba nem szívesen mond le magáról

Egyfajta diktátumként hivatkozott az MSZP-s Horváth Csaba az ATV kedd reggeli műsorában arra a választási együttműködési csomagra, amelyről egyeztetnek a baloldali pártok. Karácsony Gergely, az Együtt-PM társelnöke viszont ugyanott arról beszélt: senki nem zsarol senkit, de mindenkinek engedni kell.
Az MSZP hivatalos főpolgármester-jelöltje a sajtóhírekre reagálva azt mondta: Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos még nem a szocialista párt jelöltje. Egy tárgyalási ajánlat hangzott el, amiről a szocialisták fővárosi párttanácsa kedden véleményt formál, a döntést pedig a pénteki küldöttértekezlet hozza meg - tette hozzá.

A választás közeledtére utalva úgy fogalmazott: 69 nap nem elég arra, hogy teljesen új pozícióba helyezzen "egy nagyon tiszteletreméltó színészt vagy egy nagyon tiszteletreméltó nyugdíjas köztisztviselőt". Kifogásolta, hogy az Együtt-PM és a DK castingot folytat és utána kiszivárogtatja a neveket, de érdemi elemzés nem előzi meg a személyválasztást.

Horváth Csaba szerint hiába választanak szimpatikus jelöltet, ha a megoldásai nem találkoznak a budapestiek érdekeivel. Kifejtette: noha az elmúlt két hónap egyeztetésein az MSZP próbált érdemben tárgyalni a programról, a főváros jövőjéről, a partnerek a személyi kérdéseket részesítették előnyben.

A szocialista politikus értékelése szerint a felvetések egyfajta diktátumként szoktak megjelenni a tárgyalóasztalnál. Kaptunk egy ultimátumcsomagot, aminek a lényege, hogy számos programpontban tudomásul kell vennünk a másik két párt követeléseit - jelentette ki Horváth Csaba, jelezve: azt a kompromisszumot már meg kellett hozniuk, hogy a teljes összefogás helyett koordináltan indulnak a választáson, amit egy rosszabb konstrukciónak és rossz üzenetnek is tart a választók felé. Az a kérdés, hol van az a kompromisszumpont, amit még megéri megkötni - fogalmazott az MSZP-s politikus.

Karácsony Gergely ugyancsak az ATV reggeli műsorában azt mondta: senki nem zsarol senkit, a tárgyalássorozatban mindhárom pártnak engednie kellett hatalmi és politikai kérdésekben. Olyan megállapodás körvonalazódott, ami minden félnek méltányos - fejtette ki.

Az Együtt-PM társelnöke szerint a teljes összefogás nem járható út, hamisan azt sugallná, hogy ez egy "brancs" és a három párt nem is különbözik egymástól. Ilyen politikai alkukba a pártszövetség nem tudott belemenni - tette hozzá.

Karácsony Gergely úgy vélte: Horváth Csaba ebben a vitában önmagát képviseli és nem a budapesti MSZP-t, s azzal kapcsolatban, hogy 10 héttel az önkormányzati választás előtt itt tartanak, felvetette, mennyire akadályozták az egyeztetési folyamatot Horváth Csaba főpolgármesteri ambíciói. Leszögezte: nem realitás, hogy pártemberek három párt közös jelöltjeként induljanak, s bízik abban, hogy az MSZP küldöttei is látják, hogy ez nem egy zsarolás, hanem egy mindhárom félnek előnyös csomag.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.