Horthyként vonul be minden településre a Jobbik

Demonstrációval emlékezett Horthy Miklós budapesti bevonulásának évfordulóján a Jobbik. Ez remek alkalom számukra Károlyi Mihály gyalázására.

A rendezvényen Novák Előd elmondta: követelik, hogy a budapesti Bartók Béla utat nevezzék át Horthy Miklós útra. A párt alelnöke a Jobbik sikerének nevezte, hogy a Fővárosi Közgyűlés a Jobbik kezdeményezésére szerdán elfogadta azt a javaslatot, amely lekapcsolja a Kossuth Lajos téri Károlyi Mihály szobor díszkivilágítását.  Vona Gábor szerint „szégyen és gyalázat, hogy vannak olyan emberek, akik az ő szobra előtt tisztelegnek” utalva ezzel a Jobbik rendezvényével egyidőben, az első köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából, Károlyi Mihály szobránál tartott megemlékezésre a Százezren Gyöngyöspatáért Facebook-csoport szervezésében.  A Jobbik elnöke szerint a világban, Európában és Magyarországon zajló folyamatoknak "csúnya vége lesz", amely ellen a kormány nem tudja megvédeni az embereket, ezért hamarosan a Jobbiknak Horthy Miklóshoz hasonlóan minden településre be kell vonulnia és meg kell majd védenie az embereket

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.