Hoppál azt hiszi, az MMA erősödésére szavazott az ország

Társadalmi missziós szerepet szán a kultúrának és szoros együttműködést tervez mind az egyéb kormányzati területekkel, mind a művészeti szférával Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, aki minderről az MTI-nek adott interjúban beszélt

Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy a kultúra egységesnek tűnő terület, de sok részegységből áll össze, és más minisztériumok is felvállalnak kulturális feladatokat így könnyű a kormányzatban rokon területeket találni: ilyen például az oktatás, a felzárkóztatás vagy a rendkívül szerteágazó fejlesztési tevékenységek köre. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a kultúra jelen van az önkormányzatok és az egyházak mindennapjaiban - határokon innen és túl -, így tehát a feladatok ellátása során több ezer partner együttműködésére számít.

A hagyományosan kialakult feladatok mellett a kulturális kormányzat most fokozottabb szerepet vállal a társadalom egészét foglalkoztató kérdések megválaszolásában, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma legfontosabb küldetéséül a kormányprogram meghirdetésekor a miniszterelnök azt szánta, hogy a család szerepét erősítse meg a társadalomban - idézte fel.

"A magasabb életminőség elérésének lehetőségét mindenki, de különösen a családok számára biztosítani akarjuk –és ebben komoly szerepe van a kultúrának. Vannak olyan családok, olyan országrészek, ahová a valódi értéket közvetítő kulturális szolgáltatások, javak nem jutnak el, ha pedig egy gyerek az iskolában nem tanul meg kultúrát +fogyasztani+, akkor ezt később nehéz pótolni és félő, hogy életminőségi deficitben fog élni" - hangsúlyozta Hoppál Péter.

Mint hozzátette: az államtitkárságnak ezért azon kell dolgoznia, hogy a kulturális értékekhez való hozzáférés legyen benne a családi modellről szóló és a területfejlesztési, vidékfejlesztési gondolkodásban, a szociális felzárkózás ügyének alapvető eszközrendszerében.

"A kultúrának nagyon komoly társadalmi missziós szerepe van, amit eddig nem használtunk ki eléggé, és arra törekeszem, hogy a jövőben ezt ne lehessen figyelmen kívül hagyni" - mutatott rá az államtitkár.

Hoppál Péter emlékeztetett a kormányzat és a kulturális intézmények közös felelősségére is: értékelése szerint ezért is fontos, hogy az előző kormány közelebb vitte a kulturális fogyasztás lehetőségét az emberekhez azáltal, hogy a korábbi megyei fenntartásból önkormányzati fenntartásba adta a közgyűjtemények, könyvtárak többségét.

"A négy éve elkezdett tendenciákat folytatni kell, miközben hatékonyabbá kell tenni az emberek elérését, másfelől tovább javítani a kultúra kimagasló értékeinek külföldi megjelenítését. Ez a Balassi Intézet hálózatán keresztül is lehetséges és persze vannak emblematikus intézményeink, amelyek segítségével alakíthatjuk az országunkról alkotott képet. Ha a kulturális értékeinkkel jól élünk, akkor az ország megítélését is befolyásolhatjuk" - jegyezte meg.

Mint Hoppál Péter elmondta, kulturális kiadások nem csak az államtitkárság költségvetésében szerepelnek, az elmúlt időszakban például rengeteg intézmény újult meg, mások mellett az Erkel Színház, a Zeneakadémia, a fertődi Esterházy-kastély vagy a Várkert Bazár - hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsük.

Az előző ciklusban született meg a városligeti múzeumi negyed koncepciója is, amelyet ennek a kormánynak kell megvalósítania. Intenzív feladatok vannak tehát a kulturális infrastruktúra-fejlesztésben is, de a kulturális ipar erősítése munkahelyeket is teremthet; elég a kulturális turizmusról beszélni - jegyezte meg az államtitkár.
Hoppál Péter elmondta: a kulturális államtitkárságot "origónak" képzeli el, amely a kulturális területeken dolgozó kormánybiztosokkal, a kulturális terület egyéb szereplőivel folyamatosan egyeztet, de sokat segíthet az is, hogy egyik elődje, L. Simon László a Miniszterelnökség államtitkára lett.

A kulturális vidékfejlesztési európai uniós projektekről szólva emlékeztetett arra, hogy azok pályázati része lezárult, zajlanak a beruházások. Most indulnak majd az új uniós költségvetési ciklus kiírásai másfajta programokkal, fejlesztési célokkal, de el akarja érni, hogy ezek között is bizonyosan megjelenjenek olyan támogatási célok, amelyek révén a kultúra minél szélesebb rétegekhez eljuthat - fűzte hozzá.

Hoppál Péter kiemelte, nem kell tehát azon aggódni, hogy a fővárosi fejlesztések a vidékiek kárára valósulnának meg. "Magam is budapesti születésű, de pécsi politikus vagyok, így főváros és vidék egyensúlyának megteremtését a feladatomnak tekintem. Tudom, hogy milyen lehetőségek vannak a vidéki kulturális szférában, ismerem a helyzet provincializmusát és a kitörési esélyeket is" - fogalmazott.

Emlékeztetett arra, hogy a tudomány és a művészet professzionális és autonóm intézményi képviselete nem új gondolat: a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alkotmányos alapjának és működési feltételeinek biztosításával ezért régi adósságot törlesztett a kormány.

"Ha van egy ilyen köztestület, el is kell látni azokkal a jogokkal és erőforrásokkal, hogy a politikától immár teljes mértékben eltávolodva önálló döntéshozó grémium lehessen. Tudom, hogy van egy fajta politikai fanyalgás az MMA körül, de ahogy megyünk előre az időben és ahogy látható lesz, hogy a választott elnökség milyen stratégiai irányt követ, egyre inkább el fognak fogyni ezek a hangok" - vélekedett.

"Ahogy a köztársasági elnök mondta: az alkotmányról szóló viták lezárultak azzal, hogy a magyar emberek áprilisban újabb kétharmadról döntöttek; ugyanezt érzem az MMA-ról szóló vitákkal kapcsolatban is. Az MMA-t választási eszközként használták a kampányban az ellenfeleink, de az emberek arról döntöttek, hogy legyen MMA és erősödjön" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: stratégiai partnereként fog fordulni az akadémiához.

Hoppál Péter szerint a médiában gyakran felmerül a kérdés: mi lesz a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) jövője, hogyan fog működni, beolvad-e az MMA-ba.

"Ezt a kérdést komolyan végig kell gondolni. Az NKA szerintem jól működő struktúra a döntéshozatalban számos kiváló szakember közreműködésével és nagyon fontos, hogy a kultúra finanszírozása stabil legyen, mert egyes vidéki kulturális szereplők a feladataik finanszírozását gyakorlatilag innen biztosítják. Az NKA tehát nem alakulhat át úgy, hogy ezek nem jutnak forrásokhoz. Ezért fogjuk bölcsen végiggondolni, hogy amennyiben lesz átszervezés, az milyen mértékű legyen. Ez a munka még előttünk áll" - szólt a jövendő feladatokról Hoppál Péter.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.