Hontalan demokratákat vár a fórum

Dávid Ibolya kijelentette, számítanak azokra a demokratákra, akik az elmúlt években elmenekültek a populizmus elől.

A Magyar Demokrata Fórum tárt karokkal vár minden magyar demokratát, aki egyetért a párt őszinte és szakszerű konzervatív politikájával - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke egy mai sajtótájékoztatón.

Dávid Ibolya és Szécsi Gábor
Budapest, 2009. november 6. Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke Budapesten sajtótájékoztatón bemutatta Szécsi Gábort, aki 1998 és 2006 között nyolc éven keresztül volt Kecskemét polgármestere, és bejelentette, hogy a volt polgármester 2010-ben országgyűlési képviselőjelöltként indul az MDF színeiben. MTI Fotó: Soós Lajos

Hozzátette: sok demokrata vált „hontalanná", azaz politikai menekültté az elmúlt években, mert ragaszkodott az elveihez, és nem asszisztált „a populisták rombolásához".

Az MDF elnöke a sajtótájékoztatón bemutatta Szécsi Gábort, aki nyolc éven keresztül volt Kecskemét polgármestere, és bejelentette: a volt városvezető 2010-ben országgyűlési képviselőjelöltként indul az MDF színeiben.

Szécsi Gábor, az MTI-nek azt mondta: kilép az  SZDSZ-ből, nem tartja meg párttagságát. Kilépését már bejelentette Retkes Attilának, az SZDSZ elnökének, és a jövő héten le is zárulhat a procedúra. Mint mondta, az SZDSZ-nél elfogadták, tudomásul vették kilépését.

Jelenleg azonban még tagja a liberális pártnak, ezen kívül tagja az SZDSZ országos tanácsának, a párt Bács-Kiskun megyei  választmányának, valamint a kecskeméti önkormányzat SZDSZ-es frakciójának is.

Az SZDSZ akkor is támogatni fogja Szécsi Gábort, ha MDF-es képviselőjelöltként indul Kecskeméten a jövő évi országgyűlési  választásokon - mondta az MTI-nek Retkes Attila. Az SZDSZ elnöke hozzátette, hogy az elmúlt hetekben napi szintű egyeztetéseket folytatott Szécsi Gáborral, akitől azt kérte: ha elindul az MDF színeiben és le is mond a szabad demokratáknál viselt párttisztségeiről, az SZDSZ tagságát ne szüntesse meg. Ha mégis átlép az MDF-be nem fogják támogatni - mondta Retkes

Szécsi Gábor, aki 1998 és 2006 között volt Kecskemét  polgármestere, korábban a Fidesz tagja is volt, 2004-ben lépett ki a  pártból, az SZDSZ-be pedig 2006-ban lépett be. A 2006-os  önkormányzati választásokon az MSZP-SZDSZ színeiben indult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.