Hogyan óvják a Ház tekintélyét?

A parlamenti ülést levezető elnököt illeti meg a mérlegelési jog a tekintetben, hogy mit tesz az országgyűlés tekintélyének megóvása érdekében – így döntött az alkotmányügyi bizottság hétfőn.

Az országgyűlés ülésvezető elnökének mérlegelésén múlik, milyen intézkedéseket, megnyilatkozásokat tesz a Ház tekintélyének megóvása érdekében - erről fogadott el általános érvényű állásfoglalást hétfőn az alkotmányügyi bizottság az MSZP kezdeményezése alapján, bár a szocialisták azt szerették volna, ha a testület Kövér László házelnök ülésvezetését elítélő állásfoglalást fogalmaz meg.

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője arra kérte a testületet, hogy eseti állásfoglalásban állapítsa meg: Kövér László február 11-én megsértette a részrehajlás nélküli ülésvezetésre vonatkozó törvényi rendelkezést, amikor politikai véleményt megfogalmazva arra utalt, hogy az MSZP nehezen viseli az ellenzéki létet, amelyet lesz ideje megszokni.

Ehelyett a testület - a kormánypárti tagok támogatása, az MSZP elutasítása és a Jobbik tartózkodása mellett - azt az általános érvényű állásfoglalást fogadta el, miszerint az ülésvezető elnököt megilleti a mérlegelési jog az országgyűlés tekintélyének megóvását szolgáló, valamint az ülés rendjének fenntartásához szükséges ülésvezető megnyilatkozások, intézkedések tekintetében.

Az országgyűlés tavaszi ülésszakának első ülésén a szocialista Gúr Nándor interpellálta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt, akinek a válaszát az MSZP képviselői több esetben is hangos bekiabálásokkal kísérték. Ezt követően Kövér László, az MSZP-frakció felé fordulva azt kérdezte: miért van az, hogy az MSZP frakciója tudja a legkevésbé elviselni mások véleményét, hogy "önök kiabálnak be állandóan, folyamatosan, hangosan, csoportosan akkor, amikor az önök kérdésére valaki válaszolni próbál? Miért van ez mondják meg őszintén? Ilyen nehéz elviselni az ellenzéki létet? Lesz idejük megszokni."

A házelnök megkérte a szocialistákat, hogy próbálják meg magukat fegyelmezni, mert - mondta - így nem lehet részrehajlás-mentesen ülést vezetni.


Az alkotmányügyi bizottság ülésén az MSZP-s Bárándy Gergely azt mondta, nem ez az első alkalom, hogy a házelnök nem tesz eleget a pártatlan ülésvezetés követelményének, hiszen tavaly novemberben demagógnak minősítette egy szocialista képviselő felszólalását. Az MSZP ekkor is azt kérte, az alkotmányügyi bizottság mondja ki, hogy Kövér László megsértette a részrehajlás nélküli ülésvezetésre vonatkozó rendelkezéseket, azonban a testület ehelyett arról fogadott el általános érvényű állásfoglalást hogy a plenáris ülést vezető elnök csak az országgyűlés tekintélyének megóvása érdekében minősítheti a felszólalások tartalmát. Bárándy Gergely kifogásolta, hogy megint egy semmitmondó állásfoglalást fogadnak el.

Mesterházy Attila egy másik beadványban azt is kezdeményezte, hogy az alkotmányügyi bizottság mondja ki: a házelnök megsértette a házszabályt azzal, hogy visszautasított egy, a Malév-vizsgálóbizottság jelentésének elfogadásáról szóló határozati javaslathoz benyújtott szocialista kapcsolódó módosító indítványt. Ehelyett az alkotmányügyi bizottság - a kormánypárti képviselők támogatása mellett - arról fogadott el eseti állásfoglalást, hogy Kövér László helyesen járt el, amikor visszautasította a módosító javaslatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.