A Hogyan felejtettek el nevetni a magyarok? (Wie Ungarn das Lachen verlernte) című cikk írója rámutat, hogy a kilencvenes évek vége óta nem vágtak bele sem az oktatási reformba, sem az egészségügy szanálásába, sem az adórendszer átalakításába vagy a felduzzadt közigazgatás leépítésébe. Az állam és az állampolgárok egyaránt kölcsönből éltek, miközben a szomszédos országok, amelyekre a magyarok mindig is egy kissé leereszkedően néztek, alaposan nekigyürkőztek.

Magyarországon a tétlenség vált uralkodóvá - írja Rásky - vagy még inkább a történelmi múlt politikai megítélésével foglalkozó kicsinyes állóháború.

A Bécsben született történész úgy vélekedett, hogy a jelenlegi helyzetért a szocialisták viselik a fő felelősséget, ugyanakkor nem lehet letagadni az egész politikai elit közös felelősségét sem. Rásky szerint ez a politikai elit, amelynek személyi összetétele lényegében változatlan a fordulat óta, képtelennek mutatkozik arra, hogy az ország elé reformcélokat tűzzön, miközben egyre gyakrabban bonyolódik bele kicsinyes vitákba, botrány- és korrupciógyanús ügyekbe.

Az ellenzék és a közvélemény hagyta, hogy Gyurcsány Ferenc hazugságbeszédének kulcsfontosságú üzenete - nevezetesen az, hogy ez így nem mehet tovább -, elsüllyedhessen. Jóllehet a miniszterelnök nem adta fel azonnal, a tavalyi elvesztett népszavazás óta a változásról szóló beszédei és nyilatkozatai azonban már csak üres locsogások; és nem csak azért, mert az ellenzék bojkottálni tud minden reformkezdeményezést. Hanem mert Gyurcsány csupán csak a székéhez ragaszkodik. De ellenfelének, az Orbán Viktor vezette nemzeti-konzervatív Fidesznek az üzenete is arra az imamalomszerűen ismételt felszólításra korlátozódik, hogy a "hazugnak" menni kell; ezen túlmenően azonban semmiféle világos, kivehető program, elképzelés vagy vízió.

A szerző szerint a magyar értelmiség néhány megrögzött vitázótól eltekintve némaságba burkolózik: nincsenek felhívások, nincsenek kiáltványok. A korábban harcos politikai médiát évek óta ugyanazok az időközben megőszült, a politikai rendszerbe mélyen beágyazódott és nem ritkán kompromittálódott vezető kommentátorok ("talking heads") uralják, miközben a kereskedelmi média "halálra szórakoztatja" az országot. A magyar társadalom kimerült, apátiába esett, képtelen arra, hogy megszervezze önmagát.

Elemzésének Teljes agónia című fejezetében Rásky azt írta, hogy politikailag tulajdonképpen már csak a kis létszámú radikális jobboldal aktív, amely mindenütt a magyar nácikra emlékeztető zászlókkal, fekete egyenruhában jelenik meg, fenyegető felvonulásokat rendez a romák lakta falvakban, és hangjával már régóta betölti a politikai közbeszédet.

Lényegében nem volna veszélyes ez a tábor, ha nem volnának a gyáva szocialisták, akik elmulasztják, hogy egyértelmű cselekvési irányt jelöljenek ki, az állami hatalommal élve betiltassák a félkatonai szervezeteket; ha nem volnának a magukat konzervatívnak nevező erők és az egyház, amelynek képviselői vagy nem vesznek tudomást a jobboldali radikálisok tevékenységéről, vagy éppenséggel kokettálnak azzal; ha nem volna a kereskedelmi média, amely szenzációéhesen a legkisebb esetet is hisztérikusan tálalja, olajat öntve a tűzre; és ha nem volna egy teljes agóniába süppedt társadalom, amely - igaz, undorral és aggodalommal - egyszerűen félrefordítja a fejét. Szinte senki sem tesz semmit a közbeszéd elzüllése, a közterületek elhanyagoltsága és a csökkenő erőszakküszöb ellen.

A politikai elitet leszámítva ugyanakkor az emberek már régóta tisztában vannak azzal, hogy alapvető változásokra van szükség - húzta alá a történész. - A semmittevés mindenütt érzékelhető eredménye éretté tette erre a helyzetet. Éppen csak nincs senki, aki ezt a radikális lépést hihetően közvetíteni tudná. "...Továbbra is nyitott, hogy ki fogja beadni a fordulat óta talán legkeserűbb pirulát a magyar társadalomnak, és a végén kinél lesz a Fekete Péter az elkerülhetetlen drasztikus kúráért" - vetette fel.