Hogy jutna be ma Orbán az ELTE jogi karára?

Az LMP markánsan ellenzi a kormánynak azokat a terveit, amelyek szerint pénzt vonnának ki a felsőoktatásból, bevezetnék a tandíjat és "röghöz kötnék" a hallgatókat, vagyis csak azoknak nem kellene tandíjat fizetni, aki szerződésben vállalják, hogy itthon maradnak a diploma megszerzése után – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Osztolykán Ágnes.

Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke szerint már a Széll Kálmán Tervből is látszott, hogy csökkenteni akarják az egyetemek és azzal arányosan az egyetemisták számát. Úgy látja, egy ilyen lépéssel egy nagyon fontos társadalmi mobilitási csatornát szűkítenének le. "Azt gondoljuk, hogy ebben a gazdasági helyzetben, ebben az országban ez több mint bűn" – jelentette ki az ellenzéki politikus.

Osztolykán Ágnes véleménye szerint a kormányzat felsőoktatási koncepciója két tévképzeten alapul. Egyfelől minden mérés cáfolja azt, hogy magas lenne a diplomás munkanélküliek száma, másfelől nincs olyan kormány vagy oktatásirányítás, amelyik meg tudná mondani, hogy 15-20 év múlva hány diplomásra és hány betanított munkásra lesz szükség – mondta a politikus.

A jogász- és bölcsészképzésben szinte teljesen megszűnne az állami finanszírozás, ami az LMP olvasatában azt jelenti, hogy ezután csak a gazdag szülők gyermekei szerezhetnek ilyen típusú diplomát – tette hozzá.

Az LMP oktatáspolitikai szakszóvivője azt hangsúlyozta, hogy ha megvalósul a koncepció keretszámokra vonatkozó része, akkor "gyakorlatilag ebben az országban (...) diplomásnak már születni kell".

Pető Ernő visszautalt arra, hogy a miniszterelnök többször is megemlítette, büszke a származására és a családjára. A felsőoktatási koncepció megvalósulása viszont kétségessé tenné, hogy a "ma Orbán Viktorai be tudnak-e kerülni az ELTE jogi karára", mert kétséges, hogy egy alcsúti, középosztálybeli család képes lenne félévente több millió forintnyi tandíjat fizetni gyermeke taníttatására - mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.