Hofmann-törvény: különös figyelem

Az ombudsman különös figyelemmel kívánja nyomon követni a köznevelési törvénynek az esélyegyenlőségre és a társadalmi integrációra tett hatásait - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Szabó Máté ehhez számít Hoffmann Rózsa együttműködésére.

A jogszabálytervezetek ombudsmani véleményezésével kapcsolatos eddigi gyakorlatot az esetlegesség jellemezte, ám január 1-je óta az alapvető jogok biztosa már nemcsak a jogszabálytervezetek készítőinek a belátásától függően, hanem törvény rendelkezése alapján is véleményezni köteles a jogszabályok tervezetét.

Az oktatásért felelős államtitkár együttműködésével kapcsolatban a közleményben utaltak arra, hogy a biztos egyik kiemelt feladata a gyermeki jogok védelme, az oktatás szabályozása pedig gyermekeket megillető jogokat érint. Mint írták, a biztos akkor tud eleget tenni a kötelezettségének, ha az oktatást érintő valamennyi jogszabálytervezetet véleményezheti. Jelezték, erre a véleményalkotásra a köznevelési törvény előkészítése során Szabó Máténak nem volt lehetősége.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala felidézte, 2011 végén az Országgyűlés – a felsőoktatásról, a köznevelésről, illetve a szakképzésről szóló törvények elfogadásával – átalakította az oktatás teljes rendszerét. Ezzel kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy még számos további, végrehajtó jellegű jogszabályt kell elfogadni, az előkészítés munkájában pedig az ombudsmannak részt kell vennie, s ez - mint fogalmaztak - különösen fontossá teszi az ombudsmani hivatal és az oktatási államtitkárság együttműködését.

Az oktatási rendszerben történő változtatások között utaltak arra, hogy a köznevelési intézmények a jövőben "főszabályként" állami irányítás és fenntartás alá kerülnek, s ennek során úgynevezett iskolaközpontok kialakítása várható.

Az ombudsmani hivatal emlékeztetett arra, hogy Kállai Ernő kisebbségi ombudsman a jogszabálytervezet tavalyi véleményezése során ezzel kapcsolatban azt vetette fel: integrációs szempontokat is érvényesíteni kellene, tekintettel arra, hogy a jelenlegi közoktatási rendszerben nagy számban működnek a tanulók halmozottan hátrányos helyzete, illetve cigány származása alapján szegregált intézmények, osztályok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.