Hoffmann Rózsa: Az iskola a gyermeknevelés temploma

Az iskola a gyereknevelés temploma, az iskolákat "vissza kell kanyarítani" arra a pályára, amelyen a munkára készítik fel a fiatalokat - jelentette ki Hoffman Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsány általános iskolájának tanévnyitóján pénteken.

A politikus a több mint százmillió forintból megújult Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda tanévnyitóján azt mondta: bízik abban, hogy a munkára nevelés tendenciája erősödik azt követően, hogy hatályba lép a köznevelésről szóló törvény.

Hoffmann Rózsa a táblánál
Keszthely, 2012. április 23. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumi oktatásért felelős államtitkára rendhagyó osztályfőnöki órát tart az Asbóth Sándor Térségi Középiskola tornatermében, a Zala megyei Keszthelyen. MTI Fotó: Varga György

Az elmúlt két tanévben is voltak jelei annak, hogy a pedagógusok és a társadalom is "kiérezte a pozitív üzeneteket, és kezdett úgy viselkedni az iskolával kapcsolatban, hogy az iskola egy templom, a tudásnak, a gyereknevelésnek a temploma, és tiszteletet érdemel.

Az államtitkár hangoztatta: a mostani tanév mindehhez meghozza a hatályos jogszabályi feltételeit, és "innentől fogva a pedagógus olyan köztiszteletben örvendő ember, akit bántani, szidalmazni nem szabad". A pedagógusnak ezentúl már nem csak joga, hanem kötelessége is elvárni, hogy a gyerek tanuljon - tette hozzá.

Abból, hogy januártól az önkormányzati iskolák állami fenntartásba kerülnek, a tanulók semmit nem éreznek majd - jelentette ki Hoffman Rózsa.

Szabó Gergely (független), a település polgármestere korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Harsány önkormányzata kiemelten fontosnak tartja az oktatás, nevelés támogatását, a jövő szolgálatát. Az önkormányzat 2011-ben 56 millió forintból korszerűsítette az oktatási intézményt, amelyet az idén több mint 100 millió forintos fejlesztés követett.

Tavaly és idén az iskola és óvoda belseje teljesen megújult, akadálymentessé vált, új tanteremmel, tornaszobával, modern nyelvi laborral bővült, modern digitális táblákkal szerelték fel, és új aula épült, amelyben lift is helyet kapott. A környezettudatosság jegyében pedig az áram- és melegvízellátást mini naperőmű és napkollektor biztosítja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.