Hőbörgés helyett programot vár a Fidesztől az MDF

Az MDF örül, hogy a Fidesz komolyan veszi Bokros Lajost, a Fideszt viszont csak akkor tudnák komolyan venni, ha ismertetné a programját.

Az MDF örül, hogy a Fidesz komolyan veszi Bokros Lajost, "hiszen egyedül az MDF miniszterelnök-jelöltje rendelkezik olyan programmal és szaktudással, amivel bővíteni lehet a foglakoztatást és fejlődési pályára lehet állítani Magyarországot". Így reagált hétfőn közleményben Lévai Zoltán, az MDF budapesti elnöke arra a sajtótájékoztatóra, amelyen László Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője ostobaságnak nevezte a fővárosi MDF - az Urbanista Blog által nyilvánosságra hozott levelében szereplő - javaslatát a szélcsatornákat elzáró panelházak elbontásáról.

A fideszes honatya azt mondta: a Bokros Lajos vezette MDF-nek egyik nagyon fontos programpontja a panellakások tömegének lebontása, ezért komolyan kell venni, Bokros Lajost egyébként is nagyon komolyan kell venni, hiszen az 1990-es években végrehajtott egy olyan csomagot, amelybe majdnem belerokkantak családok ezrei és az ország.

A Fideszt abban az esetben lehetne komolyan venni, ha a folyamatos hőbörgés helyett ismertetné a programját, és elmondaná, hogy milyen konkrét intézkedésekkel kíván javítani a budapesti polgárok életén - olvasható Lévai Zoltán MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hozzáteszi: arra kérik a Fideszt, hogy ne a budapesti MDF országosan még meg nem vitatott javaslatain keresztül próbáljon fogást találni Bokros Lajoson, az MDF miniszterelnök-jelöltjén. Ha a budapesti Fidesz elkészült a programjával, akkor a budapesti MDF-fel vitatkozzon az elképzeléseiről.
Mi nyitottak vagyunk arra, hogy a budapestiek érdekében konstruktív, szakmai vitát folytassunk - rögzíti a budapesti MDF-elnök.

Pusztai Erzsébet hétfőn, sajtótájékoztatón korábban már árnyékra vetődésnek minősítette a Fidesz kommentárját, leszögezve: az MDF programjában nem szerepel a panelházak elbontása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.