HM: Gripen vadászgépeket riasztottak egy berepülő kisgép miatt

Riasztani kellett magyar Gripen vadászgépeket szerda reggel, mert egy Románia irányából érkező, Velencébe tartó kisgép kapcsolatfelvétel nélkül lépett be a magyar légtérbe, és repülése során aktív katonai légteret is érintett - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A tájékoztatás szerint a PA-28 típusú kisgép sem a katonai, sem pedig a civil irányítással nem vette fel a kapcsolatot, ezért volt szükség az intézkedésre.

A berepülés idején éppen gyakorló riasztási repülésen volt a légtérben egy JAS-39 típusú Gripen géppár, ezért feladatát éles riasztássá minősítették.

Közölték, a Gripenek pilótái látták és azonosították a kisgépet, amely ezt követően felvette a rádiókapcsolatot az illetékes irányító szolgálattal, majd elhagyta az ország légterét.

A HM közölte, a vadászgépek riasztására a magyar légtér védelme és a magyar állampolgárok biztonsága érdekében volt szükség.

Legutóbb tavaly október 15-én adott tájékoztatást arról a tárca, hogy riasztást kaptak a Gripenek; akkor egy Dubajból érkező, A380-as típusú utasszállító repülőgép sértette meg a magyar légteret.

Két Gripen repülőgép akkor is éppen gyakorlaton volt Taszár légterében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.