Hivatali visszaéléssel gyanúsítják Szigetvár alpolgármesterét

Hivatali visszaéléssel gyanúsítja a rendőrség Rodek Gyulát, Szigetvár leköszönő ügyvezető alpolgármesterét a kisvárost érintő hulladékszállítási vitával összefüggésben - értesült az MTI rendőrséghez közeli forrásból.

A rendőrség szerint a szabad demokrata városvezető hivatali helyzetével visszaélve, hatáskörét túllépve a helyi képviselő-testület döntésével szemben a közelmúltban nem a régi, hanem egy új szolgáltatóval kötött szerződést a hulladékszállításra. Ennek következménye, hogy jelenleg mindkét cég szolgáltat, amiért mindkettőnek fizetni kell. A politikus kifogással élt a gyanúsítás ellen, és érdemi védekezést terjesztett elő a napokban történt kihallgatása során.

Az ügy előzménye, hogy a Pécsi Ítélőtábla, még a nyáron jóváhagyta a Baranya Megyei Bíróság korábbi határozatát, amely kimondta: nem hatályos a szigetvári önkormányzat és az eddigi hulladékszállító, a Dél-Kom Kft. között létrejött szerződés. A bíróság szerint Szigetvár ugyanis a pályáztatás elkerüléséért a sellyei önkormányzat által korábban megkötött közszolgáltatási szerződéshez csatlakozva bízta meg a Dél-Kom jogelődjét, a Duna-Dráva menti Hulladékgazdálkodási Kft.-t (DDMHG) 2004-től tíz évre a hulladékszállítási feladatok ellátásával. Ehhez háromoldalú kontraktusra lett volna szükség és Szigetvár csak a sellyeivel azonos határidőig szerződhetett volna a céggel.

A Dél-Kom arra hivatkozott, hogy az országban az elmúlt években több, ehhez hasonló megállapodás született, melyeket a szakhatóságok jogosnak ismertek el, azok ellen sohasem emeltek kifogást. Ennek ellenére a táblabíróság a város javára ítélt. Bírósághoz a Dél-Kom fordult, kérve, hogy állapítsa meg a közszolgáltatási szerződés hatályosságát, miután a szigetvári képviselő-testület többször is kimondta: a céget nem tekinti partnerének és rendelkezett arról, hogy közbeszerzési eljárásban keres vállalkozót a helyi szilárd kommunális hulladék gyűjtésére, szállítására, valamint kezelésére.

Fazekas Róbert, a szigetvári Fidesz-frakció vezetője az MTI-nek korábban úgy nyilatkozott: a jogerős bírósági döntés kötelezi az önkormányzatot arra, hogy közbeszerzést írjon ki az új szolgáltató kiválasztására, ez azonban nem történt meg. A polgármesteri jogokat gyakorló Rodek Gyula vis maiorra hivatkozva július elsejei hatállyal önhatalmúlag megbízta a Terra Holding Kft.-t a szemét elszállításával annak ellenére, hogy a képviselők testületi ülésen megszavazták: amíg nincs új, jogos szolgáltató, a Dél-Kom Kft.-re bízzák a kommunális hulladékot - tette hozzá a frakcióvezető. A politikus kitért arra is, hogy a város jelenleg is csődeljárás alatt van, az új hulladékszállítási megállapodást a csődbiztos nem hagyta jóvá.

Bíró Péter, a Dél-Kom ügyvezetője azzal érvelt, hogy a szigetvári testület döntése alapján cégük továbbra is jogszerűen végzi a szolgáltatást, és e tevékenységre a jelenleg is hatályos szigetvári közszolgáltatási rendelet is felhatalmazza őket.

Rodek Gyula döntését azzal indokolta az MTI-nek, hogy a bírósági határozat okán már nem létezik szerződés a Dél-Kom és Szigetvár között. Azt mondta: a közszolgáltatás egy napig sem szünetelhet, így sürgősen kellett keresni egy másik céget. Megjegyezte, a Terra Holding megbízási szerződéssel 10 százalékkal olcsóbban végzi a munkát addig, amíg nem sikerül közbeszerzéssel szolgáltatót találni.

Az alpolgármester úgy vélte: az önkormányzat adósságrendezési bizottsága jóváhagyta a kontraktust, s mivel azzal nem vállalt újabb kötelezettséget a város, annak megkötéséhez nincs szükség a csődbiztos ellenjegyzésére. Megítélése szerint törvényben előírt szolgáltatásról van szó, ezért a megállapodásról csak tájékoztatási kötelezettsége volt a képviselők felé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.