Hit Gyülekezete: a kormányhivatalok obstrukcióvá züllesztették az iskolaátadást

Összehangolt diszkrimináció eredményének és a teljes iskolaátadási folyamat lemoshatatlan szégyenfoltjának tartja a Hit Gyülekezete, hogy mégsem veheti át az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégiumot.

A közleményben az egyház úgy ítéli meg, hogy az átadási eljárást az illetékes kormányhivatalok "obstrukcióvá züllesztették", és a történtek a magyarországi jogbiztonságot és a vallásszabadság érvényesülését is megkérdőjelezik.

Az egyház annak kapcsán tette közzé álláspontját, hogy csütörtökön a Veszprémi Törvényszék jogerősen jogsértőnek találta, ezért hatályon kívül helyezte az ajkai képviselő-testület által hozott, az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium Hit Gyülekezetének történő átadásáról szóló határozatokat.

Az ajkai és a hajdúsámsoni képviselő-testületek, a szülők és a tanárok támogatásának birtokában, tavasszal döntöttek úgy, hogy – a közoktatási törvény előírásaival összhangban – az Ajkai Szakképző Iskola, illetve a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola fenntartói jogát átadják a Hit Gyülekezetének; "az illetékes kormányhivatalok azonban megakadályozták a helyi társadalom akaratának megvalósulását" - közölte az egyház.

Szerintük az illetékes megyei kormányhivatalok az ajkaihoz hasonló esetekben "nem alkalmazott rigorózussággal, vitatható formai kifogásokkal végeláthatatlan akadálypályává változtatták, obstrukcióvá züllesztették az átadási eljárást, s ezáltal gyakorlatilag elszabotálták az érintett önkormányzatok és a helyi közösségek döntésének végrehajtását".

"A hazánk negyedik legtámogatottabb egyháza ellen zajló, összehangolt diszkrimináció a teljes iskolaátadási folyamat lemoshatatlan szégyenfoltja, amely újfent megkérdőjelezi a jogbiztonságot és a vallásszabadság érvényesülését Magyarországon" - zárul a Hit Gyülekezete közleménye.

A csütörtöki bírósági döntés indoklása szerint az ajkai képviselő-testület jogot sértett, amikor nem döntött az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium megszüntetéséről a törvényben előírt május 31-ei jogvesztő határidőn belül, hanem csak később, június közepén. Az iskolát azért kellett volna megszüntetni, mert az nemcsak oktatási, hanem költségvetési intézmény is egyben. Költségvetési szervként történő átadása pedig jogellenes, mert a fenntartóváltás megszüntetés nélkül nem történhet meg.

A döntés értelmében az iskola szeptembertől továbbra is önkormányzati fenntartásban marad.

Kormányhivatal: a kommentárokkal nem kívánnak foglalkozni

Szakmai döntés született az ajkai iskola ügyében a Veszprém Megyei Kormányhivatal részéről a hivatal sajtófőnökének közlése szerint.

Kálóczi Beáta közleményében emlékeztetett arra, hogy a Veszprémi Törvényszék csütörtöki ítéletével hatályon kívül helyezte az ajkai képviselő-testület két határozatát, amelyben az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium fenntartói jogának a Hit Gyülekezete részére történő átadásáról döntöttek.

A sajtófőnök az előzményeket ismertetve felidézte: a kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárás keretében megállapította, hogy a képviselő-testület két határozata törvénysértő, ezért júniusban felhívta a testületet a határozatok visszavonására, de az ezt nem tette meg.

Hozzátette: a határozatok felülvizsgálata iránt indított perben a bíróság elfogadta a kormányhivatal álláspontját, miszerint ha a közoktatási intézmény fenntartói jogát nem költségvetési szerv, hanem egyház részére adják át, a törvény szerint május utolsó munkanapjáig az intézmény megszüntetéséről is dönteni kell. Ez pedig nem történt meg - közölte a sajtófőnök.

Megjegyezte, a Veszprémi Törvényszék csütörtöki ítélete jogerős, a kormányhivatal a bíróság ítéletét tiszteletben tartja. Kálóczi Beáta hangsúlyozta: a kormányhivatal az ügyben szakmai döntést hozott, amelyet a bíróság elfogadott, a sajtóban megjelent közleményekkel és egyéb kommentárokkal nem kívánnak foglalkozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.