Hirtelen érdeklődés támadt Gyurcsány szakdolgozatai iránt

Egy pécsi újság cikket közölt arról, hogy egy névtelen kommentelő szerint Gyurcsány Ferenc exkormányfő hallgató korában nem is adott le szakdolgozatot a pécsi egyetemen. Az Index utánaeredt a hírnek, és kiderítette: a Demokratikus Koalíció elnöke jelenleg egy dobozban tárolja a diplomamunkáit. Szívesen elő is keresi mindkettőt, de ez akár hetekig is eltarthat.

Schmitt Pál kisdoktori címe után Gyurcsány Ferenc szakdolgozataival kapcsolatban is kérdések merültek fel – írja az Index. A hír hat órával a köztársasági elnök lemondása után jelent meg a Pécsi Újság egyik cikkében: egy kommentelő állításaira hivatkozva a lap megkérdőjelezte, hogy a volt miniszterelnök egyáltalán írt-e szakdolgozatot a pécsi egyetemen, ahol 1984-ben a Tanárképző Főiskolán, 1990-ben pedig a Közgazdaság-tudományi Karon diplomázott. A kommentelő állításai szerint Gyurcsány kérdésére e-mailben azt válaszolta, hogy a két szakon „közös szakdolgozatot adott le”.

A lap megkeresésére az egyetem elzárkózott a kért információk kiadásától. „Az egyetem nem adhat ki személyes adatokat egy harmadik fél számára, még a friss munkaerőt kereső cégeknek és vállalatoknak sem” – nyilatkozta a Pécsi Újságnak Lengvárszky Attila, a PTE oktatási igazgatója.

Az Index utánajárt a hírnek: „Gyurcsány Ferenc 1984-ben a tanárképzőn a 'Balatonfelvidéki szőlészet-borászat' címen, 1990-ben a közgázon 'A gazdasági társaságok és a tőzsde működése' címen írt szakdolgozatot” – válaszolta a portál megkeresésére a Demokratikus Koalíció szóvivője, Wirsching Viktória. Elmondása szerint Gyurcsány számított a szakdolgozataival kapcsolatos kérdésekre, már a reggeli értekezleten lediktálta a címeket.

A szakdolgozatok példányai Gyurcsány Ferenc birtokában vannak, de egyetemi évei óta már hatszor költözött, és "még mindig vannak olyan könyvei, amik Pécs óta dobozban vannak". Azaz, a szakdolgozatokat elő tudja keríteni, de ez hetekig is eltarthat – írja az Index.

Gyurcsány a nagy érdeklődés hatására megtalálta az indexét megtalálta és a szakdolgozat értékelését feltette Facebook-oldalára azzal a kommentttel, hogy nem jeles ugyan, de a vád az volt, hogy szakdolgozat nélkül kapott diplomát. A kép megnézhető itt >>>.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.