Beszóltak Kókának a Budaházy-tárgyaláson

Hiller István szocialista politikus a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társai büntetőperében szerdán a Fővárosi Bíróságon tanúként elmondta, hogy nem voltak otthon a feleségével, amikor 2007 decemberében belőttek soroksári házukba. A szintén tanú Kóka Jánost pedig "inzultálták" a folyosón.

Hiller István - aki a Gyurcsány-kormány oktatási és kulturális minisztere volt a támadás idején - elmondta: amikor vasárnap este hazaértek, semmit nem észleltek, másnap értesítették, hogy a bejárónő két lövedéket talált az emeleti hálószobában. Az egyik az ablakkereten keresztül a mennyezetbe csapódott, a másik a ruhásszekrénybe, nem messze az ágytól. A politikus közölte: az MSZP-frakció minden tagját folyamatosan érték fenyegetések e-mailben, telefonon.

Kóka János is tanúvallomást tett az ügyben. Az MTI jelentése szerint az egykori szabad demokrata politikust "inzultálták" a Fővárosi Bíróság folyosóján. Kóka a bíró kérdésére, tanúvallomása végén elmondta, hogy a bíróság folyósóján egy fiatalokból álló csoportból valaki fenyegető, elfogadhatatlan hangvételben szólt hozzá "identitásával" összefüggésben. A szabad demokrata politikus sajnálatosnak nevezte, hogy ez a stílus megjelenhet a tárgyalás "margóján".

Ezután a tanú, bírói felszólításra, a tárgyalóterem hallgatóságának soraiban azonosította az őt szóban inzultáló fiatalembert, aki a bírói figyelmeztetés után nem sokkal távozott a teremből.

Kóka János a tanúvallomásában elmondta, hogy épülő családi házára 2007 decemberében Molotov-koktélokat dobtak, az egyiktők meggyulladt a terasz ajtaja, a lángokat az építkezésre vigyázó biztonsági őr oltotta el. Kóka a támadás idején a szocialista - szabad demokrata koalícióban lévő SZDSZ elnöke és parlamenti frakcióvezetője volt, nem sokkal korábban pedig gazdasági miniszterként kormánytag is.

A vád szerint az elkövetők az országgyűlési képviselők ingatlanai elleni támadásokkal a törvényhozást akarták befolyásolni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.