Hiller is kimondta: "az üzenet az, hogy össze kell fognunk"

A demokratikus ellenzéki szervezetek közötti nézeteltérések lényegtelenek a közös célhoz, a kormányváltáshoz képest, ezért fölösleges hangsúlyozni a különbségeket - közölte a szocialisták egykori elnöke.

Hiller István volt oktatási miniszter, az MSZP egykori elnöke szerint lényegtelenek a különbségek a demokratikus ellenzéki szervezetek között a közös célhoz, a kormányváltáshoz és a tét nagyságához képest.

Az MSZP szociáldemokrata platformjának jelenlegi vezetője erről kedden a főváros XIII. kerületében, a Köztársaság kövénél beszélt, amelyet két évvel ezelőtt, az új alaptörvény elfogadásakor állítottak a szocialisták. Úgy fogalmazott: eljött az ideje, hogy egymás mellé álljanak, akiknek közösek a céljaik. Azt mondta, a demokratikus ellenzéki szervezetek közötti nézeteltérések lényegtelenek közös céljukhoz, a kormányváltáshoz képest, és ahhoz képest is, hogy milyen nagy a tét. Ezért - folytatta - fölösleges hangsúlyozni a különbségeket.  Abból nem lesz összefogás, ha "csak azt mondjuk, mi nem tetszik, nem lesz abból saját igazság, ha csak azt tudjuk elmondani, hogy a másik miben hazudik" - jelentette ki.

Hiller István beszélt arról is, van esély a választási győzelemre, de a kormányváltásért tenni kell. Hozzátette, nem igaz, hogy a baloldali választók passzívak, el fognak menni szavazni, ha látják értelmét, a célt és a siker esélyét.  "Az üzenet az, hogy össze kell fognunk. Nem biztos, hogy az összefogás önmagában elég a sikerhez, de anélkül nincs siker" - mondta, megjegyezve, fontos, hogy erről bő egy évvel a parlamenti választás előtt nyíltan beszéljenek.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja azt mondta: a köztársaság nem a Fideszé, hanem az embereké. Az emberek többsége pedig felismerte a fideszes hatalom természetét, azt, hogy a kormányzás nem róluk szól, és egyre többen érzik úgy, nem felelnek meg a hatalom elvárásainak, amely ezért büntetni akarja őket - jelentette ki.

A politikus emlékeztetett arra, két évvel ezelőtt, amikor a Köztársaság kövét állították, sokan attól tartottak, hogy a Fidesz az új alkotmánnyal évtizedekre előre biztosítja a hatalmát. Azóta viszont az alaptörvényt már négyszer módosították. Azért nincs mitől félni, mert a Fidesz kormányzása olyan, mint az alaptörvény: látszólag mozdíthatatlan, de valójában nem stabil - hangoztatta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.