MSZP: Hibásak a választási nyomtatványok

Alig két héttel a 2014-es országgyűlési választások előtt ismét bebizonyosodott, hogy a Fidesz-kormány nem volt képes a választások tisztaságát és zavartalan lebonyolítását biztosító szabályokat alkotni - áll az MSZP közleményében.

A Magyar Közlöny 42. számában ugyanis kihirdették a közigazgatási és igazságügyi miniszternek a választás technikai részletszabályait megállapító rendeletének módosítását, s ebben Navracsics Tibor miniszter kénytelen volt átírni a választási jegyzőkönyvek kitöltésére vonatkozó szabályokat.

Az ország mintegy 11 ezer szavazókörében használandó nyomtatványok tehát hibásan készültek el, amire csak most jöttek rá, amikor már folyik a szavazatszámláló bizottságok felkészítése.

Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese ezért írásbeli választ igénylő kérdéssel fordult Navracsics Tiborhoz, egyebek mellett azt firtatva: a választási jogszabályok kidolgozásáért felelős miniszterként milyen következtetéseket kíván levonni a saját rendeletalkotásának színvonalával kapcsolatban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.