Hiánypótlást kér a bíróság a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatása ügyében

Hiánypótlásra hívta fel a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatása ügyében a kezdeményező Békés Megyei Főügyészséget az eljáró Békés Megyei Bíróság - közölte a megyei bíróság az MTI-vel pénteken.

A megyei bíróság megvizsgálta az ügyészség által benyújtott keresetet, de azt hiányosnak találta. A bíróság felhívása annak a vagyonnak a konkrét megjelölésére irányul, amelyet az ügyészség kereseti kérelme szerint az egyesület feloszlatása esetén állami tulajdonba kell adni. A tájékoztatás szerint a megyei főügyészségnek nyolc nap áll rendelkezésére a hiánypótlásra.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai idén márciusban mintegy két héten át járőröztek a Heves megyei Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt, majd áprilisban Hajdúhadházon kezdtek demonstratív jellegű járőrözésbe.

Egy debreceni hírportál, a délhír.hu a közelmúltban azt írta, hogy a Békés Megyei Főügyészség szerint az egyesület alkotmánysértően működik, tevékenysége és alapszabálya mások jogait és szabadságát sérti, veszélyezteti a közrendet és a köznyugalmat, ezért a megyei bíróságon kezdeményezta az egyesület feloszlatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.