Hiába volt a tiltakozás: bezár a bonyhádi Arany János Iskola

Megszűnik Bonyhádon az Arany János Egységes Iskola, miután a város képviselő-testülete csütörtökön nagy többséggel elfogadta a helyi oktatási rendszer átalakításáról szóló határozatot.

A testület kilenc igen, egy nem szavazattal, két tartózkodás mellett hozta meg a döntést.

Potápi Árpád János (Fidesz-KDNP) polgármester a két és fél órás vitában elmondta: az átszervezésre demográfiai okokból van szükség; míg 1984-ben 2315 diák volt Bonyhádon, a 2011/2012-es tanévben várhatóan 1258-an tanulnak a Bonyhádi Nevelési Oktatási Intézményben, ehhez pedig nincsen szükség három iskolaépületre. A polgármester leszögezte: az átszervezést törvényesen, az oktatási struktúra megtartásával hajtják végre.

Az iskola bezárása ellen többször tiltakoztak szülők, pedagógusok és az iskola diákjai. A csütörtöki ülésen az iskola szülői szervezetének, közalkalmazottjainak, illetve a Völgységi Szülők a Gyermekekért Egyesületnek a képviselője kérte a döntés elhalasztását.

A határozat értelmében szeptembertől az Arany János iskola 495 diákja a Vörösmarty Mihály és a Széchenyi István tagintézményben folytatja tanulmányait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.