Hiába vége az EU-elnökségnek, marad a sajtószigorítás a Parlamentben

Idén év elején módosítottak az Országgyűlés belső működési szabályzatán, a Kövér László házelnök által kiadott rendelet drasztikusan csökkentette az állandó országgyűlési belépők számát és korlátozta tovább az újságírók mozgását az épületben. Akkor - igaz, nem hivatalosan - azt közölték: a szigorítás csak az EU-elnökség idejére vonatkozik, de a hat hónap lejárta után is minden marad a régiben.

Kövér László év elején a parlamenti "rendrakással" kapcsolatban azt nyilatkozta: eddig kilencszáz állandó parlamenti sajtóbelépő volt kiosztva, s bejelentette, hogy ezt a számot közel százötvenre fogják csökkenteni. A fideszes politikus hangsúlyozta, hogy "felmérték a sajtó valós igényeit", s az körülbelül egybeesik ezzel a számmal.

"Az évek során tapasztalni lehetett, hogy vannak olyan emberek, akik állandó belépővel járnak be a Házba bizonyos fogadásokra vacsorázni, és mellesleg semmi közük az újságíró szakmához" - mondta a parlament elnöke év elején, hangsúlyozva: nem akadályozzák egyetlen sajtóorgánum számára sem, hogy tudósítókat küldjön a T. Házba, de nem fog mindenki állandó belépőt kapni.

A később kiadott új szabályozás értelmében minden médiumnak a tervezett belépést megelőző nap délig kell akkreditálnia magát, hogy bejuthasson az Országgyűlés épületébe. A sajtó munkatársai a felújított press-roomból követhetik kivetítőn a plenáris teremben történteket, vagy az elnöki pulpitus feletti karzatról. A korábban éveken át használt sajtópáholyban most kormánypárti tanácsadók kaptak helyet.

További érdekesség, hogy fényképeket készíteni szintén csak a karzatról lehet, így amikor (például) a miniszterelnök az emelvényen szónokol, tulajdonképpen csak a feje búbját lehet érdemben lefényképezni.

Szemből, a plenáris terem más helyeiről csak az Országgyűlés és a kormányfő saját fotósa, illetve az állami hírügynökség készíthet felvételeket. Az operatőröket, videósokat már korábban kitiltották a folyosókról, de a Kövér László házelnök által meghatározott új rend szerint - a korábban sajtótájékoztatók helyszínéül szolgáló -, a plenáris terem közvetlen szomszédságában lévő "piros társalgóból" is száműzték őket az épület északi oldalára. Utóbbi oka többek szerint valójában az, hogy az étterembe és a büfébe sétáló képviselőket gyakran itt "kapták mikrofonvégre" a különböző stábok és hozták nem egyszer kellemetlen helyzetbe, elsősorban a jelenlegi kormánypártok képviselőit kényes kérdésekkel.

Az Országgyűlés sajtóosztálya a Népszabadság kérdésére hivatalosan azt a választ adta, hogy a jelenlegi szabályozás és beléptetési rendszer az új sajtóbelépők kiadásáig, illetve az elnöki rendelkezés megalkotásáig érvényesek. Hogy ez mikorra várható, nem derült ki. A sajtóosztály azt is határozottan leszögezte, hogy korábban kiadott közleményeik egyike sem hivatkozott arra, hogy a változásokat Magyarország EU-elnöksége indokolta volna.

Ezzel szemben tény, hogy a sajtó munkatársainak korábban - valóban nem hivatalos minőségben - az Országgyűlés adminisztrációján dolgozók rendre azt állították: a szigorítás csak az EU-elnökség idejére szól.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Az mindenesetre bizonyos, hogy az új beléptetési rendszerről, illetve a korábban beígért állandó belépők kiosztásáról egyelőre nincs tudni érdemit.

Házvezetés lent, sajtó fent
Parlament_2011 03 22_CZ12826
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.