Hiába fizetik ki az áramot előre, nincs szolgáltatás

Előre fizetős mérőórája – ami akár minden állampolgárnak lehetne, ha spórolni akarna az energiafogyasztáson – általában a legszegényebb családoknak van. Pontosabban, gyakran nekik sincs, mivel annyira körülményes a beszerzésük.

Bár jogszabály garantálja, hogy a szociálisan rászorulók, illetve a fogyatékossággal élő fogyasztók előre fizetős órát kaphassanak, gyakorta elbuknak a szolgáltatón, akinek a felszerelési költséget, illetve a készülék árát is ki kéne fizetnie. A leggyakoribb indok: nincs a raktáron mérőóra.

Azok sem örülhetnek felhőtlenül, akik hozzájutnak a műszerhez, mert egy tavalyi jogszabály-módosítás elviselhetetlenné tette a helyzetüket. Arról van szó, hogy a pénzforgalom lebonyolításáról szóló törvény értelmében a pénz befizetése akkor teljesül, amikor az összeg beérkezik a kedvezményezetthez. Csécsei Ilona Mária, az Aranyliliom Alapítvány elnöke lapunknak azt mondta: eddig a kártyás mérőórával rendelkezők befizették a postán azt az 1500-2000 forintot, amit összeszedtek, és a csekket bemutatták az ügyfélszolgálaton. Ekkor kaptak a szolgáltatótól egy kódot, amelyet bepötyögtek a mérőórába, és újra lett áram a háztartásban. Csakhogy ma már nem elég a befizetést igazoló csekk, hanem meg kell várni azt is, hogy a posta átutalja a pénzt a szolgáltató részére. Ez akár négy-öt munkanap is lehet. – Ma az ügyfélszolgálaton, amikor a saját ügyemet intéztem, egy négygyerekes anya zokogott, mert egy hete nincs áram a lakásában, hiszen az előre kifizetett összeg még nem jelent meg a szolgáltató számláján. Így addig nem is kaphat kódot az áram feltöltéséhez.

Berki Judit szociálpolitikus, a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetségének szakmai vezetője azt tapasztalja, ennek a jogszabály-módosításnak súlyos következményei vannak a szegény családokban, ezért az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordult. Kifogásolja azt is, hogy az ügyfélszolgálatokon megszüntették a készpénzfizetési lehetőséget: a szegények jelentős részének minimális pénze érkezik bankszámlára, amit szinte azonnal le is emel róla valamelyik bank.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.