Hetven lelkes falucska vendégelte meg Ádert

A köztársasági elnököt helyi szokás szerint szilvapálinkával, kecskesajttal, almáspitével, pogácsával, lekvárral várták Gömörszőlősön. De Áder János nem csak emiatt ment.

A vidék értékeire, a hagyományos falusi élet szépségére, a turizmusra hívta fel a figyelmet Áder János Gömörszőlősön csütörtökön. A köztársasági elnök példaértékűnek nevezte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen megvalósított programot - írja a Magyar Távirati Iroda.

Áder Jánost a történelmi Gömör egyik legkisebb, mindössze hetven ember által lakott falujában helyi szokás szerint szilvapálinkával, kecskesajttal, almáspitével, pogácsával, lekvárral vendégelték meg. A köztársasági elnök É. Kovács Judit független polgármesterrel, idősekkel, gyerekekkel a falut végiglátogatva úgy fogalmazott: ez egy pici, "isten háta mögötti" település, amely meg akarja őrizni értékeit, kultúráját, hagyományait, de tudja, hogy a 21. században a korábbi formában ez nem lehetséges.

A magyar-szlovák határ menti Gömörszőlőst ökofalunak is hívják. A miskolci székhelyű Ökológiai Intézet helyi csoportja falufejlesztési programot indított Gömörszőlős - egy fenntartható falu címmel annak érdekében, hogy megőrizzék a hagyományos falusi életformát és környezeti emlékeit, ösztönözzék a népi kismesterségek és népi hagyományok fenntartását. Több régi épületet felújítottak, gyapjúkártoló műhelyt, biogazdaságot létesítettek. Az ott élők arra törekednek, hogy ne sérüljön a természetes környezet.

Áder János elmondta, látogatásával az volt a célja, hogy jelenlétével hívja fel a figyelmet a gömörszőlősi programra, példaértékére, és egyúttal kifejezze elismerését az elért teljesítményért. A köztársasági elnök szólt arról is, hogy a gömörszőlősiek mindent elkövetnek azért, hogy a településük élhetőbb legyen, próbálkoznak falusi turizmussal, gyapjútermékek, piacképes áruk előállításával, oktatási központtal, és a tudásukat mások számára is elérhetővé kívánják tenni. Áder János megemlítette, hogy folytatni fogja országjárását, ősszel újabb falvakat keres majd fel. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.