Hétre olvadt a főpolgármester-jelöltek száma

Most már bizonyos, hogy heten versengenek a főpolgármesteri posztért, miután a Fővárosi Választási Bizottság valamennyi jelöltről döntött. Tarlós István kihívója lesz Bodnár Zoltán (Magyar Liberális Párt), Bokros Lajos (Modern Magyarország Mozgalom), Csárdi Antal (LMP), Falus Ferenc (Együtt–PM), Magyar György (független) és Staudt Gábor (Jobbik).

A testület visszautasította Ács László (Zöldek Pártja) és Galyas István (független) nyilvántartásba vételét, mert az általuk leadott érvényes ajánlások száma nem érte el a szükséges ötezret. Thürmer Gyula (Munkáspárt) szintén nem indulhat, mert neki sem sikerült elég aláírást összegyűjtenie. Október 12-én a körül belül 1,3 millió budapesti választópolgár közvetlenül szavazhat a jelöltekre.

Közülük az nyeri el a főpolgármesteri posztot, akire a legtöbben voksolnak. A főváros első embere automatikusan tagja lesz a 33 tagú közgyűlésnek is. Az is eldőlt pénteken, hogy hat párt állíthat kompenzációs listát. Ennek feltétele az volt, hogy a jelölőszervezetek a kerületek több mint felében indítsák saját polgármesterjelöltjüket. A Fidesz–KDNP, a Jobbik és az LMP valamennyi kerületben jelen lesz. A baloldali pártok viszont a koordinált indulást választották.

Ez azt jelenti, hogy a DK, az Együtt–PM, az MSZP és a Liberálisok az eleve vesztesnek ítélt városrészekben önállóan indul, ahol viszont a baloldal erősnek tűnik, csak egy jelöltet állítanak. Így mindegyik párt legalább 12 kerületben indul, amire a listaállításhoz szükség volt. A Liberálisok jelöltjét azonban az V. kerületben nem vették nyilvántartásba, ezért a pártnak nem lesz listája.

A kompenzációs listákról a fővárosi közgyűlésbe kilenc olyan polgármesterjelölt kerülhet be, aki a saját kerületében elbukott. A mandátumokat a vesztesekre leadott töredékszavazatok arányában osztják ki. A testület tagja lesz továbbá a 23 kerületi polgármester is. Vidékre koncentrál az önkormányzati választási kampányban az MSZP elnök-frakcióvezetője. Tóbiás József lapunknak elmondta: a voksolásig hátralévő harminc nap alatt harminc helyszínt jár be, fórumokat tart, civil szervezeteket keres fel.

„Ez az út már az önkormányzati választások utáni új MSZP felépítéséről szól. Egy olyan pártról, amely a következő négy évben alternatíva lesz a Fidesszel szemben. Ehhez természetesen idő kell, és ennek fontos eleme az önkormányzati választás. Az önkormányzatok jelentik ugyanis az utolsó védvonalat a Fidesz hatalmával szemben” – mondta. Az MSZP négy éve a megyei jogú városok közül csak Szegeden tudott nyerni. A pártvezetésben most azt remélik, hogy több nagyvárosban is szocialista polgármester lesz, így Salgótarjánban, Dunaújvárosban, Szombathelyen, és győzelmet várnak az MSZP által is támogatott Pásztor Alberttől Miskolcon.

Az MSZP jelenleg tizenhárom, tízezer lakosúnál népesebb településen birtokolja a polgármesteri széket.Míg Kazincbarcikán,Makón, Szentesen és Tiszaújvárosban jó esély van a szocialista városvezető újraválasztására, Ajkán Schwartz Bélával szemben saját jelöltet indított a Demokratikus Koalíció, Tittmann János dorogi polgármester pedig kilépett a pártból, ellene az MSZP állított jelöltet, ezért ott kérdéses a választás kimenetele. Tóbiás vidéki jelenléte azért is érdekes, mert az EP-választáson a fővárosban a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM is jobb eredményt ért el a szocialistáknál, vidéken viszont, ha kis különbséggel is, az MSZP zárt az élen a baloldali pártok versenyében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.