Heti Válasz: számlamásolatokat adott át a Fidesznek a BKV-vezér

Kocsis István szerződéseket, teljesítési igazolásokat és számlamásolatokat adott át a budapesti Fidesz-frakciónak, emiatt kezdhette bolygatni Hagyó Miklós (MSZP), Budapest főpolgármester-helyettese a korábbi offshore-ügyleteket - írta szerdán a Heti Válasz.

Információik szerint a Fidesz leginkább a Hagyó Miklós által pályázat nélkül a BKV élére kinevezett Antal Attila és az őt követő Balogh Zsolt "vezérigazgatóságára" volt kíváncsi, illetve képet szerettek volna kapni a "Hagyó-lekötelezettek működéséről". Ezért kikérték a BKV tanácsadói szerződéseinek egy részét. Ezeket a 2008 augusztus 26-án hivatalba lépett Kocsis István át is adta az ellenzéki frakciónak és erről 2009. június 3-án tájékoztatta Hagyó Miklóst is - írták.

Ez után pattantak ki a botrányok, amelyek közül az egyik Hagyó Miklóst is érintette, mivel szóvivőjét, Horváth Évát a BKV is foglalkoztatta, majd a múlt héten menesztették. A BKV "kifizetőhely-jellegét" a Heti Válasz szerint az is erősítette, hogy a korábbi BKV-vezérigazgatók olyan érdekeltségekkel is megbízási szerződéseket kötöttek, amelyek "egyetlen mozdulattal beköthetők Hagyó Miklóshoz vagy a menedzsmenthez".

Ezek közé tartozik a lap szerint a Hagyó Miklós tulajdonában álló Wirtass Kft. jogi képviselőjeként jegyzett Horváth, Dóczi & Lehmann Ügyvédi Irodával kötött szerződés is, amelynek értelmében 2007-2008-ban több tízmillió forintos megbízást kapott az iroda a BKV-tól.

Tarlós István fideszes frakcióvezető a Heti Válasz információi szerint ügyészségi felülvizsgálatra készül küldeni azt a szerződést, amelyben a BKV egykori kommunikációs vezetői lehetnek érintettek. A közlekedési társaság 2007-2008-ban 9-9 millió forintot fizetett két tanulmányért a Soda Reklám Kft.-nek, amelynek tulajdonosai között található Heim Ildikó, aki régebben Zelenák Tiborral (volt sajtóiroda-vezető) és Regőczi Miklóssal (volt kommunikációs vezérigazgató-helyettes) együtt dolgozott a székesfehérvári polgármesteri hivatalban.

A Heti Válasz megkeresésére Regőczi nem tagadta az egykori kollegiális kapcsolatot, ám mint mondta, a múltban több száz emberrel dolgozott együtt, Heim Ildikóval viszont évek óta nem találkozott.

Az MTI információi szerint Regőczi Miklós a székesfehérvári Városmarketing Iroda vezetőjeként, Zelenák Tibor pedig Warvasovszky Tihamér (MSZP) polgármester személyi titkáraként, és a kommunikációs iroda vezetőjeként, Heim Ildikó pedig Regőczi Miklós mellett adminisztrátorként dolgozott a Városmarketing Irodán. Az MTI birtokába korábban került iratok szerint Regőczi Miklós másfél évnyi munkaviszony után 34,5 millió forintot, Zelenák Tibor pedig két és fél évnyi munkaviszony után 21 millió forintot kapott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.