Heti két kötelező focióra az iskolákban?

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter módosítási előterjesztést nyújtott be a kerettantervhez, aminek értelmében a labdarúgás bekerülne az általános és középiskolai tantervbe mint kötelező tananyag. 
Az Origo a Kormány.hu-n lévő a „Kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet módosításáról rendelkező előterjesztés tervezete" nevű dokumentumra hivatkozik, amely ugyan egyelőre még csak tervezet, de ismerve a magyar kormány labdarúgáshoz fűződő viszonyát, valamint látva az előterjesztés részletességét, semmi kétség, hogy komoly a szándék a labdarúgás kerettantervbe ültetéséről.

Az előterjesztés az első mondatában leszögezi, hogy fiúk és lányok számára egyaránt kötelezővé tenné a futballoktatást, méghozzá az első évfolyamtól kezdve. A célok és feladatok felsorolásában olyan megállapítások találhatók 6-7 éves gyerekekkel kapcsolatban, mint az, hogy „a legtöbb gyermek számára a labdarúgás egyet jelent a szórakozással, a társas együttlét és az önkifejezés fő formájával”.

Az előterjesztés évfolyamokra bontva részletesen taglalja, hogy a heti két kötelező fociórán milyen tananyagot kell elsajátítaniuk a gyerekeknek. A hétéves kislányok például kénytelenek lesznek elsajátítani a „védekezésben nyomásgyakorlás a labdás ellenfélre, valamint labdavesztés esetén a labda azonnali visszaszerzésére irányuló törekvés” rejtelmeit, de ezenkívül számtalan olyan taktikai elemet sorol fel a tervezet, ami a felnőtt válogatottunknak is komoly gondot okoz.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.