Hétfőn elfoglalja bársonyszékét Rogán Antal

Hétfőn leteszi miniszteri esküjét Rogán Antal, aki így a kormánypropagandáért lesz felelős. Az elkövetkező két hétben a parlament a migránshelyzet miatt hatvanmilliárdot elkülönít az idei költségvetésből, tárgyalnak számos, például pénzügyi tárgyú törvénymódosítást és az ellenzék indítványa nyomán vitatkoznak egy jót a földről is.
Az Országgyűlés következő kéthetes ülésén teheti le a miniszteri esküjét a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetésére kinevezett Rogán Antal. A képviselők emellett részben a migránshelyzettel összefüggésben nagyobb átcsoportosításokat hajthatnak végre az idei költségvetésben és vitanapot tarthatnak a termőföldek privatizációjáról.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a parlament ülésének első fele hétfőtől csütörtökig tart, majd a következő hétfőn ér véget.
Az első ülésnap 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Ezt követheti a Fidesz-frakció éléről távozó Rogán Antal eskütétele. Az Országgyűlés az előző héten az általános politikai koordinációért felelős tárcaként hozta létre a Miniszterelnöki Kabinetirodát, amely a harmadik Orbán-kormány tizedik tárcája.

Az interpellációk és azonnali kérdések után a kedden elfogadni tervezett előterjesztések bizottsági jelentéseit és összegző módosító javaslatait vitatják meg a képviselők, akik emellett általános vitát tartanak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jövő évi költségvetéséről, valamint tavalyi zárszámadásáról.

A Ház ezt követően - a Költségvetési Tanács véleményének megérkezése esetén - kedden szavazhat például az idei büdzsé módosításáról, aminek eredményeként a migrációs krízis kezelése érdekében hatvanmilliárd forinttal emelkedik a rendkívüli kormányzati intézkedések kerete. A változtatás tartalmazza továbbá a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 47,2 milliárd forintos hitelének átvállalását. Módosíthatják az egészségügyi törvényt is, aminek folytán az országos tisztifőorvos kötelező egészségügyi szűrővizsgálatot rendelhet el menedékkérőknek válsághelyzetekben.

Kedden a szavazásokat követően általános vitát tartanak a szabálysértési, a környezetvédelmi termékdíjról szóló, valamint az arcképelemzési nyilvántartásról szóló törvényekről. Megvitatják a rendészeti törvényt, a Magyar Fejlesztési Bankról szóló jogszabályt és az egyes jogállási tárgyú törvényekét. Szerdán a Kúria, valamint az Országos Bírósági Hivatal elnökeinek 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolókat tárgyalja meg a parlament. A legfőbb ügyész az idei ügyészségi tevékenységről is számot ad.

A Ház vitázni fog az adótörvények módosításáról, valamint az egyes pénzügyi tárgyú törvények megváltoztatásáról. Csütörtökön az Országgyűlés tárgyal az európai ügyek bizottságának jelentéséről. Ez azon uniós rendelet módosítását érinti, amely a menekültkrízishez kapcsolódóan az áthelyezési válságmechanizmus létrehozásáról szól. A képviselők vitáznak még a természetes személyek adósságrendezéséről szóló előterjesztés módosításáról, valamint annak a jogszabálynak a megváltoztatásáról, amely az árubemutatókhoz kötött termékértékesítés során szolgálja a fogyasztók védelmét. Lefolytatják még a csődtörvény és az egyes közlekedéssel összefüggő törvények vitáját is.

Az Országgyűlés hétfőn kezdődő kéthetes ülése október 26-án hétfőn ér véget. Akkor a napirend előtti felszólalásokat, a kérdéseket és az azonnali kérdéseket követően megtartják az állami termőföldek értékesítéséről szóló vitanapot is a teljes szocialista- és LMP-frakció, valamint számos jobbikos képviselő kezdeményezésére.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.