Hétfőn dönt a Fidesz az alkotmánybírókról

Varga Zs. András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának dékánja biztosan rajta lesz a Fidesz ajánlási listáján, amelyet az alkotmánybírókat jelölő parlamenti eseti bizottságnak küld a frakció – tudtuk meg.

A jelölést megelőzi hétfőn a Fidesz-elnökség ülése, amelyen határoznak a másik jelölt személyéről is. Korábban a Népszabadság már megírta, hogy esélyes lehet Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, Schanda Balázs egyházjogász, a Magyar Nemzet szerint pedig Badó Attila szegedi professzor is. Korábban emlegették Erős Mónikát, a Kúria elnökhelyettesét is, de forrásaink nem erősítették meg, hogy komoly esélye lenne.

Az Alkotmánybíróság elnöki tisztségére Paczolay Péter távozása után a legesélyesebb Lenkovics Barnabás jelenlegi alkotmánybíró – a volt ombudsman támogatottsága a legerősebb a Fidesz elnökségében –, de a most már ugyancsak alkotmánybíróként szolgáló Balsai István volt fideszes parlamenti képviselő neve is komolyan felvetődött.

Rubovszky György, az alkotmánybírákat jelölő parlamenti eseti bizottság KDNP-s elnöke levélben fordult a grémiumban helyet foglaló képviselőkhöz azzal, hogy legkésőbb szeptember 12-éig közöljék, ki lenne szerintük alkalmas a három posztra. A kilenctagú jelölőbizottság a javaslatok beérkezése után hétfőn ülést tart, dönt, aztán kezdeményezi, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága hallgassa meg a jelölteket. A testületben egyébként a Fidesznek egyedül is megvan a jelöléshez szükséges többsége.

Rubovszky György szerint a parlament akár már szeptember 24-én megválaszthatja az Alkotmánybíróság új tagjait. A választás azért vált esedékessé, mert Bragyova András és Kovács Péter kilencéves megbízatása szeptember végén lejár, novemberben pedig távozik Balogh Elemér is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.