Herényi cáfolta, hogy Kapolyitól kért volna kölcsön az MDF

Herényi Károly cáfolta és „ostoba feltételezésnek" nevezte, hogy az MDF a szociáldemokrata Kapolyi Lászlótól százmillió forintos nagyságrendű összeget akart kölcsönkérni a kampányra.

A párt elnökhelyettese újságírói kérdésre válaszolva csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy az MDF elnöksége valószínűleg a jövő héten, míg a párt választmánya várhatóan január 30-án dönt a listák sorsáról.

A politikus az SZDSZ-szel folytatott tárgyalások kapcsán egyelőre nem tudta megmondani, hogy országosan mikor állapodik meg a két párt. Hozzátette, hogy ő nem tagja a tárgyalódelegációnak.

Herényi Károly azt mondta, hogy a budapesti választmány szerdai ülésén nevek nem hangzottak el a fővárosi lista kapcsán, csak azt fogadták el, hogy 17 választókerületben az SZDSZ, 14-ben pedig az MDF állítana képviselőjelöltet, egyben pedig közös jelöltjük lenne.

Hozzátette: a pártoknak vétójoga van a másik fél jelöltjeivel szemben. Szintén kérdésre válaszolva azt mondta, hogy egyedül Simonyi András volt washingtoni nagykövet neve vetődött fel a tárgyalások során, ha ő vállalja, akkor az ő személye elfogadható az MDF számára. A fővárosi listáról azt mondta, hogy az első helyre közös jelölt kerül, a második az MDF-é a harmadik az SZDSZ-é.

Kitért arra is, hogy ő maga egyéniben is el fog indulni a tavaszi választásokon, emellett az elnökség és az országos választmány dönt arról, hogy kap-e helyet listán és ha igen, akkor hányadikat. Nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a 26 tagból 13-an szavaztak volna.

Az MDF és az SZDSZ fővárosi együttműködési megállapodásról Dávid Ibolya MDF-elnök csütörtökön közleményt juttatott el az MTI-hez. Eszerint"a lokális együttműködés két legfőbb alapelve szerint a jelöltek az MDF listáján indulnak a tavaszi országgyűlési választásokon, és felsorakoznak Bokros Lajos és az MDF által képviselt politika és program mögé".

A közlemény szerint szerint az együttműködés alapját az a piacbarát, korszerű gazdaságpolitika jelenti, amelyet Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje képvisel. Ez az együttműködés erős, koncentrált alternatívát kínál mindazoknak, akik belefáradtak az MSZP és a Fidesz üres szocialista politikájába, és nem kérnek a szélsőségek rombolásából - fogalmaz Dávid Ibolya.

A Heves megyei MDF-esek együttműködés elleni tiltakozására Herényi Károly a sajtótájékoztatón azt mondta, nem tart attól, hogy egy tiltakozáshullám indulna el az összefogás ellen.

Kérdésre válaszolva azt mondta, a szerdai ülés nem volt határozatképtelen, de volt „aki nem úgy viselkedett, ahogy az odaillő", de végül a dolgok rendeződtek.

A nap folyamán a Vas megyei SZDSZ vezetője azt közölte az MTI-vel, hogy a megyében nem lesz választási szövetség a két párt között, mert azt sem ők, sem az MDF helyi vezetői nem támogatják. Ennek kapcsán Herényi Károly az MTI-nek azt nyilatkozta: az MDF-ben a megyei választmányoknak van lehetősége arra, hogy a választókerületek javaslatai alapján egyéni jelölteket állítsanak és összeállítsák a megyei listát. Ezeket az országos választmánynak kell jóváhagynia. "Itt nincs egyéni kezdeményezés, MDF-listákról van szó, az MDF-listára az MDF megyei választmánya azt tesz fel, akit akar, az országos választmány pedig majd eldönti, hogy ezt helyesnek tartja-e - fogalmazott.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.