Hende elbukta a pert Vadai ellen

Politikusok személyiségi jogi perében döntött csütörtökön a Győri Ítélőtábla. Hende Csaba csatát vesztett.

A 2014-ben, a kunszállási kampányfórumon elhangzottak ügyében monda ki a végső szót a Győri Ítélőtábla. Hende Csaba, mint az ügy alperese akkor azt állította, hogy mintegy száz esetben kénytelen volt feljelentést tenni Vadai Ágnes, korábbi honvédelmi államtitkár tevékenységével kapcsolatban.

Azt állította - egyebek mellett -, hogy saját honlapjának kezelésére két gazdasági társasággal kötött szerződést, pedig a költségeket a saját pénzéből kellett volna fedeznie. Hende azt is közölte egy lakossági fórumon - melyről az MTI is beszámolt -, hogy az ügyészség vádat is emelt Vadai ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség cáfolta Hende szavait. Vadai pedig jó hírnevének, becsületének és emberi méltóságának megsértése miatt egymillió forint sérelmi díj megállapítását kérte. Ezen túl el akarta tiltatni Hendét a további jogsértésektől.

Az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék szintén úgy látta, hogy Hende megsértette Vadai jó hírnévhez való jogát. Bocsánatkérő közlemény közzétételére kötelezte Hende Csabát, s százezer forint sérelmi díjat ítélt meg. Hende fellebbezett, mert úgy gondolta, miniszterként és országgyűlési képviselőként véleményt és nem tényállítást fogalmazott meg. Csak lényegtelen tévedésnek nevezte, hogy ügyészségi eljárásról is beszélt.

A Győri Ítélőtábla a veszprémi határozatot a főtárgy tekintetében helybenhagyta. Megállapította: nincs jelentősége annak, hogy a megszólalás idején Hende miniszter volt. Nem valóságtartalmú tényállítást, hanem véleményt közölt. Hendének ezért bocsánatot kell kérnie. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.