Hende Csaba: szomszédainkkal is összetartozunk

Szomszédainkkal is összetartozunk, hiszen együtt élünk, ezer esztendeje közös a sorsunk, amely egymás kezében is van - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap Komáromban, a Turul szobor avatásán, mielőtt Molnár Attila polgármesterrel leleplezte az alkotást.

"Emeljük fel fejünket és teremtsünk békét egymás tiszteletével, teremtsünk békét egymás érdekeinek méltányos elismerésével, teremtsünk egészséges, gyarapodó nemzetet és nemzeteket a XXI. század elején" - mondta a miniszter.

Hende Csaba a rendszerváltás óta eltelt idő legnagyobb tétjének nevezte, hogy össze tudjuk-e kapcsolni az európai jogban és szabadságban a bennünket összekötő szálakat. Ennek egyik mélypontjaként a 2004. december 5-i népszavazást, míg felemelő pillanataként a kettős állampolgárság lehetőségének megszületését jelölte meg, és köszöntötte Boldoghy Olivért. A révkomáromi színész-vállalkozó, aki nyíltan felvállalta felvett magyar  állampolgárságát, a szobor leleplezése után verset szavalt.

A Turul szobor Komárom központjában áll, az 1-es út és a Révkomáromba vezető út körforgalmú kereszteződésében. A bronzból készült szobor több méter magas beton talapzatán a két Komárom stilizált térképe látható és a "Sem csellel, sem erővel" felirat. A szobor Szmrecsányi Boldizsár szobrászművész, a talapzat Turi Attila Ybl-díjas építész alkotása.

Az emlékmű felállítását a neves pilóta emlékét ápoló, komáromi Endresz-csoport kezdeményezte. A mű elkészültéért közadakozást szervezett a komáromi Kecskés László Alapítvány, amely a névadó komáromi helytörténész munkásságának bemutatásán túl szervezi a Felvidékről Kitelepítettek Országos Találkozóját, valamint a Magyar Tudományos Akadémia felügyelete alatt az 1945-48. közötti években a magyarság történetével foglalkozó kiadványokat jelentet meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.