Hende Csaba: a zsidóság számíthat a magyar kormányra

A zsidóság számíthat a magyar kormányra, és számíthat minden jóakaratú, nemcsak nemzeti érzelmű, hanem nemzeti értelmű magyar ember együttérzésére és támogatására - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar hadviselt zsidók aranyalbuma című könyv bemutatóján csütörtökön Budapesten.

A HM Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátus és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. - Zrínyi Kiadó együttműködésének eredményeként megjelent reprint kötet bemutatóján a miniszter annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az országban a jóakaratú emberek vannak elsöprő többségben, "s erre a legreprezentatívabb közvélemény-kutatás áprilisban rövidesen bizonyítékot is szolgáltat".

Hende Csaba hangsúlyozta: a magyar szabadság eszméjével nem fér össze egyetlen diktatórikus eszme sem, amely tagadja az ember méltóságát, jogait és létezését. A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy "csak akkor maradhatunk meg, ha van közös életünk, ha van közös múltunk, s annak vállaljuk minden örömét és dicsőségét, - s ami még ennél is fontosabb - ha vállaljuk annak minden bűnét és keserűségét. (...) Ha nem mondjuk a jóra azt, hogy rossz és a rosszra azt, hogy jó. Ha tudunk közösen emlékezni és közösen gyászolni", és ha közösen fejet tudunk hajtani.

Akik a vészkorszak alatt vagy a következő diktatúra idején kényszerültek elhagyni Magyarországot, és Izraelben telepedtek le, "mindörökké összekötnek bennünket. Azok, akik ma velünk élnek, s hozzáteszik életüket a nemzet életéhez (...), hozzánk tartoznak" - jelentette ki.

Hende Csaba azt mondta: "a nemzet nemcsak személyekből, nemcsak családokból, hanem közösségekből épül fel. Nekünk, a nemzet tagjainak meg kell újítanunk azokat a kötelékeket, amelyek egymáshoz kapcsolnak bennünket. Amikor közösen emlékezünk mindarra, ami az előttünk járókkal történt (...), azzal azt mondjuk: fontos nekünk ez a kötelék, minden személy és minden közösség, ami hozzánk tartozik".

Utalt arra, tragikus azoknak a sorsa, akik háborúba mentek a haza védelmében, mert a legnagyobbat, az életüket adták a nemzetnek és tragikus ennek a könyvnek a sorsa is, amelynek az üzenete nem ért célba. Ez a könyv a maga idején segélykiáltás is volt mindazokhoz, akik tudták, mit jelentett a háború és azokhoz, akik átmentek mindazon, amit a háború jelentett. "Ha meg akarjuk érteni, hogy mit vesztettek a magyarok a soával, mindenképpen fel kell lapoznunk ezt a könyvet" - fűzte hozzá.

Hende Csaba bejelentette: a Kozma utcai temető hősi parcellájának felújítása a végéhez közeledik, és a tervek szerint május utolsó vasárnapján, a magyar hősök napján újraavatják. Beszámolt arról is, hogy újabb 121 zsidó katona sírját fedezték fel a Farkasréti temetőben, felújításukhoz a magyar kormány biztosítja az anyagi forrásokat a kabinet szerdai döntése értelmében.

Köves Slomó, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátus főrabbija rámutatott: a magyarországi zsidóság a Kárpát-medencében ezer éve kiveszi részét a mindennapokból. A magyar állam pedig az 1867-es kiegyezés után kinyilvánította az emancipációs törvénnyel, hogy a magyarországi zsidósághoz tartozókat a magyar nemzet egyenrangú tagjainak tekinti.

Emlékeztetett: 1848-1849-ben magyar zsidók tízezrei vettek részt a szabadságharcban, az első világháború pedig az első alkalom volt arra, hogy a magyar honvédségbe "rendezett körülmények között" vegyenek fel izraelita vallású katonákat. A második világháborúban azonban abban a megaláztatásban részesültek, hogy arra sem tartották alkalmasnak őket, hogy fegyvert ragadjanak, és "lapátos hadsereget" hoztak létre a munkaszolgálatosokból.

A főrabbi közölte: a kötet arról a küzdelemről szól, amelynek során a magyar zsidók megpróbálták a katasztrófa előtti utolsó években a gyűlöletet megállítani. A magyarországi zsidó emberek többsége "minden csalódottság ellenére" úgy döntött, hogy 1945 után is itt marad - hívta fel a figyelmet.

Bozsonyi Károly, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy az 1938-ban megjelent kötetről reprintet készíteni nehéz feladat volt, mert kevés példány maradt az eredetiből és azok sem voltak jó állapotban. A kötet tisztelgés "a hőseink előtt, akik a magyar hadsereg soraiban a haza földjéért vérüket ontották" - mondta.

Sessler György, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének elnöke megköszönte Hende Csaba és a Honvédelmi Minisztérium anyagi támogatását, Köves Slomó "lelkes támogatását", valamint Bozsonyi Károlynak és kollégáinak a munkáját a könyv elkészültében.

Az eseményen Hende Csaba átadta a kötet egy példányát Ilan Mornak, Izrael magyarországi nagykövetének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.