Hende: húsz bűncselekmény a Zrínyi Kommunikációs Kft.-nél

Hende Csaba szerint húsz különböző bűncselekményt tártak fel a Zrínyi Kommunikációs Kft.-nél az átvilágítás során a szakemberek, ezért a legfőbb ügyészhez fordult.

A honvédelmi miniszter az M1 Az este című műsorában (konkrétumok nélkül) elmondta: ezek gazdasági jellegű bűncselekmények, egyebek mellett hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás.

Hozzátette: a pénzt polgári peres úton próbálják visszaszerezni és büntetőeljárásban polgári jogi igényként akarják érvényesíteni.

Hende Csaba hétfőn beszélt arról, hogy a Honvédelmi Minisztérium jelenlegi vezetése mindent elkövet azért, hogy a korrupciók miatt elfolyt pénzeket visszaszerezze a büntetőeljárások befejezése után. Azt mondta: már nincsenek korrupciós ügyek a tárcánál; azokat, amelyek most kerültek napvilágra, valamelyik korábbi miniszter idején követték el (Hende itt is a 'vezetés' kifejezést használta.

Az MSZP közleményben reagált. Szerintük Hendét félrevezették, csak ezen alapulhattak a kijelentései.

(Forrás: mti.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.